Corfe Castle a Magyar Iskolával

A southamptoni Magyar Iskola lelkes tanárának szervezésében egy amolyan évzáró kiránduláson vettünk részt vasárnap. Jó választás volt ez a hely, mert már jártunk sok helyen, de itt még nem és nem is vonatoztunk még igazi, normál méretű gőzmozdonnyal itt Angliában. Szóval jól választott a vezetőség, amikor a Corfe Castle és a Swanage railway-t vettük célba. A kiindulási hely tőlünk 75 km-re volt egy parkolóban, Nordenben. Néhány lépésre innen felszálltunk a közel 130 éve közlekedő gőzösre. 

Jegypénztás a nordeni állomáson

Néhány perc vonatozás után már meg is érkeztünk a kastélyhoz, illetve annak maradványaihoz. A kastély felé menet hangulatos kisvárosi részen sétáltunk át.

A bejáratnál gyorsan túlestünk a jegyvételen. Belegondoltunk, hogy amennyibe ez került, ennek háromszorosáért már éves belépőt lehet venni az egész családnak rengeteg hasonló helyre, ami sokkal jobban megérné, ha úgyis sokat kirándulunk. Na de majd még meggondoljuk.

A kastélyból nem sok maradt, nem csak azért mert ősrégi, hanem ráadásul még alaposan fel is robbantották a 17. században. Ez jól látszik a kicsit feljebb lévő bejáratnál, de több kő úgy néz ki, mint ha szét akarna csúszni.

Fentről aztán pazar kilátásban volt részünk, elénk tárult a város és a kastélykert.

A fenti részt gyorsan körbejártuk, a romokon nem volt sok néznivaló, de a kilátás körben minden felé nagyon tetszett.

Délben piknikeztünk egyet a réten, a fúvó szélben, közben sólyom röptetést néztünk. Érdekes volt, ahogyan egy pali lóbált valami kötélfélét, ami hangot is adott. Közben zuhanórepülésben jött a madár és úgy elrántotta előtte azt a valamit a kötél végén, mint a bika előtt a vörös posztót. Később jó messzire elrepült a sólyom, hogy már alig láttuk, aztán erre a fura hívásra visszarepült elég nagy sebességgel az emberek feje fölött alig pár centire elsüvítve megint rárepült a csalira.

Koradélután vonattal továbbindultunk Swanage-ba, ahol már többször jártunk. A szerelvényen volt külön egy babakocsik szállítására szolgáló vagon, egy a mozgássérülteknek, egy egy terű kocsi és egy szeparált fülkés. A vonat egyes részei kicsit elhasználtak voltak, olyan mávos feelinget árasztva, de ezt betudtam a korának és nem a karbantartás hiányának. Az udvarias masiniszta urak terelgették a népet és biztosították a felszállást a rászorulóknak. 

Érkezés után sokan lencsevégre kapták a mozdonyt.

Ezután még pár órát eltöltöttünk a tengerparton, a bátrabbak megmártóztak a fagyos vízben. Én nem tudtam, hogy fázok-e, vagy melegem van, mert a nap rendesen sütött, de az a fránya szél... 

A délutáni vonattal visszaindultunk a kiindulási pontra, időben vissza kellett érnünk, mert egy idő után bezárják a parkolót és nem lehet kijutni. Ez a nap is jól sikerült, az időjárás remek volt, kissé le is égtem. Jót beszélgettünk a többiekkel, olyan volt, mit ha egy visegrádi osztálykiránduláson lettünk volna.

További képek itt tekinthetők meg.