2014. április 19., szombat

A középkorba pottyantunk


Oxfordtól nem messze található ez a középkori mesevilág, Burfordban. Egy cikkben olvastam róla, ahol a 15 legszebb brit kisvárosok között említik. 


Így mivel úgy is arrafelé vettük az irányt, ezt a helyet nem lehetett kihagyni. Az ide vezető út utolsó pár kilométerét nagyon lassan tettük meg akkora forgalom volt, de megérte. Amikor megérkeztünk a High street-re, csodás látvány fogadott. Igazi hamisítatlan középkori házak és hangulat. Minden régi volt, de mégis tipp-topp állapotban. 

A teaház udvara

A helyi üzletek valóban a házi süteményeikről híresek, ezt mi is leteszteltük. Az egyik teaházban megtaláltuk a tökéletes krémest. Formájában ugyan nem hasonlított az általunk ismert süteményre, mert laposabb volt, mint egy kis tégla. Viszont az íze mennyei volt, a tetején a szokásos édes mázzal. Itt vanilla slice-nak nevezték egyszerűen. A másik meglepetés ugyanitt a fonott kalács felfedezése volt, szintén házi kivitelben. Ez Húsvét előtt egy nagyon hasznos beszerzésnek bizonyult. A kalácsot és az azonos tésztából készült péksüteményeket brioche-nak nevezik, legyen az bármilyen méretű és alakú.





Hasonlóan mint Bath városában, itt sem a vörös téglácskás szokványos angol házak fogadtak, hanem valamiféle homokkőből épült drapp színű épületek. Egy igazi ékszerdoboz ez a hely. A rejtett mellékutcákkal, zugokkal, amik csak felfedezésre várnak. Az tetszik még ezekben a helyekben, hogy nagyon igényes egyedi portékákkal találkozhatunk a helyi üzletekben ami legtöbbször helyben készült, eltekintve a kínai souvenir dömpingtől.


Na és a sajt-és delikát szaküzlet, középkori, de mégis mai kivitelben, egy álom volt.




Úgy érzem ez a kisváros a terepjárók városa. Olyan nagy számban láttam itt ilyen kocsikat, mint még sehol. Kissé úgy tűnt, az árakat is hozzájuk igazították.



A főutca elég meredek, a völgyben vannak az üzletek, feljebb a lakóházak. persze sok mellékutca is volt, de sajnos nem jártuk végig mindet.






Bár nem szeretem a túlságosan nagy nyugalmat, de egy ilyen környezetben el tudnám képzelni magam egy időre. Mosolygós emberek, tisztaság, igényesség és jólét. Élni tudni kell.

2014. március 1., szombat

Középkori romok gyárkéménnyel

Netley Abbey

Ezek persze nem egy helyen voltak, hanem egymással szemben. Ma délután a southamptoni Netley faluban lévő 13. századi Netley Abbey monostor romjait látogattuk meg. Miközben a gyerekek az ódon falak között kergetőztek, mi a D-vitamin szükségletünket pótoltuk. A falak teljesen biztonságosak, sehol sem omladoznak, ápolt park is volt körülöttük. A kezdetben kolostorként üzemelő kőépületet egy gazdag lord vásárolta meg, aki hatalmas fogadásokat rendezett a nagyteremben.

Ez lehetett a nagyterem

Később a néhány lépésre lévő tengerpartra sétáltunk. Szerencsére játszóteret is találtunk az utódok nagy örömére.


Innen már láthattuk a túlparton lévő ipari övezetet, valószínűleg olajfinomító lehetett, nem egy szép látvány. A játszótér körül szép nagy rét, vele szemben színes házak.


Erről a helyről egyébként jól lehet látni az általában délután ötkor kifutó óceánjárókat. Ez a rövid viziút köti össze Southamptont a nyílt óceánnal. Apály idején elég lehangoló itt a kilátás. Kavics és sártenger. 


További képek itt a galériában.

2014. február 20., csütörtök

Szikrázó London


Nem győzöm pótolni a lemaradásomat a blogírásban, de ezzel most törlesztek kicsit. 
Vasárnap olyan kivételes alkalomban volt részünk, hogy nem esett az eső, nem volt szél, ráadásul az egész napot szikrázó napsütésben töltöttünk Londonban. Nem is tudom, hogy az utóbbi hónapokban volt-e ilyen verőfényes nap. Az időjárás adott egy "pihenőnapot" mindenkinek, amikor a mostanában sokszor előforduló orkán erejű széllel kombinált esőt zúdítja ránk nap mint nap.
Korán reggel indultunk, ezúttal vonattal. Előző este lefoglaltam a jegyeket a neten, így az állomáson egy rövid kód beadása után meg is kaptuk a 8 db oda-vissza szóló jegyünket. Aznap sokan gondoltak hasonló programra, így az állomás peronja dugig volt családokkal. A vonaton már nem is volt ülőhely, de egyszer csak gondoltunk egyet és beültünk az első osztályra. Állítólag ha tele van a vonat, oda is lehet ülni. A kalauzzal egész úton nem is találkoztunk. A táj útközben elég uncsi volt. Mindenhol ugyanazok az egyenházak a hátsó zsebkendőnyi kifutóval, vagy szántóföld. Röpke másfél órás zakatolásmentes utazás után befutottunk a Waterloo állomásra.


Onnan London Eye felé vettük az irányt, majd a gyaloghídon át egyenesen a Trafalgar Sqare-re lyukadtunk ki.



Rövid pihenő után tettünk egy kört a téren. Szökőkút, Nemzeti Galéria kék kakassal, kanadai követség, ezekkel találkoztunk itt.


Nem volt annyira hideg a napon, de azért sapka, télikabát elkelt. Azonban némely angol fiatalokat még ez a néhány fok is megizzasztotta, így rövid gatyában és trikóban ücsörögtek a szökőkút mellett, néhány méterre tőlük mi, szinte síöltözékben, ahogy azt 7-8 fokban illik.
Utunkat folytatva nemsokára a Piccadilly Circuson találtuk magunkat. Megnéztük az új TDK reklámos kijelzőt, amit még az olimpiára újítottak fel. Még mindig azon csodálkoztam, milyen kicsi is ez a tér. Betértünk egy hatalmas souvenir boltba is, ott aztán minden volt ami a brit zászlóval, vagy annak színeivel ábrázolható.




Útközben még mi mindent láttunk.......


Rövid körutunkat a Regent Street-en át a Hamleys játékáruházba folytattuk.



5 szintes volt, de az alapterülete nem volt óriási. Az áruházban az egyik mozgólépcső bekrepált, így tolongtak a népek rendesen a 2 db liftnél. Pedig többször rájuk szóltak, hogy aki nem babakocsival van, használja a lépcsőt, de ezt percenként el kellett volna mondani, hogy mindenki felfogja, pedig nagy táblákon is jelezték. Amellett, hogy az áruház nem tűnt számomra olyan óriásinak, mint akár az amerikai társaik lehetnek, voltak nagyon érdekes, még sosem látott játékok. Például a törhetetlen távirányítós helikopter, mely körül egy gumiszerű keret volt, így aztán simán földhöz is lehetett vágni. De ami a legnagyobb talány volt a gravitáció mentes autó. A falon és a mennyezeten is könnyedén irányították, anélkül, hogy lepottyant volna. Nem fogtam meg, így nem jöttem rá a műszaki magyarázatra, mindenesetre a falakat sem tudtam megvizsgálni, beépítettek-e némi fémet a mágneses tapadás érdekében.



Néhány lépést tettünk innen az Oxford Circus-ra, majd az azonos nevű street-re, London híres bevásárló utcájára. A látványt nagyban színesítették az ötösével közlekedő emeletes buszok.


Nem találtam különösen érdekfeszítőnek ezt az utcát. Ugyanazok a boltok voltak itt is, mint bárhol az országban. Biztos voltak kuriózumok, de azokat nem vettük észre. Közben azt a vibráló pezsgést éreztem, mint amit az egész városban átélhet a látogató. Rengeteg ember, tömérdek szín, állandó mozgás jellemzi ezt a várost. Minél többször jövünk ide, annál érdekesebbnek látom.
Egy rövid kitérővel elértük a British Múzeumot. Nagyon nem akartunk itt időzni, mert két hónap múlva úgy is tüzetesen be fogjuk járni. Nagyon tetszett az óriási aula, mely az átlátszó tető révén mindig világos.


Az ajándékboltban a múzeumban kiállított témákhoz kapcsolódó souvenirek garmada, még hűtőmágnesnek álcázott múmia is kapható. A kiállítás egyébként nagyon érdekesnek ígérkezik, nem tudom, hogy fogjuk letudni fél nap alatt.
A múzeumot kívülről körbejárva, egy parkban szaladgáló mókusokat is meglestük. Innen hamar tovább indultunk, mert kényelmesen oda akartunk érni az állomásra.
A londoni szocreál építészet egyik remekművét is láttuk, nem volt egy szép látvány.


Visszafelé még egy ugrás a színházi negyedbe, ahol éppen a Lion King előadás végén özönlöttek ki a nézők.


Átkelésünket a Waterloo hídon csak az onnan elénk táruló látvány dobta fel. A híd maga egy egyszerű, semmit mondó, szürke beton híd. Az egyik irányban modern felhőkarcolók, a másik irányba nézve a szokásos londoni látkép tárul a kiránduló elé.


A híd tövénél még rondább beton Nemzeti színház. Ennél még egy Észak-koreai bunker is szebb lehet.


A végén csak megérkeztünk a Waterloo pályaudvarra. Tudom a Keleti pu. sokkal szebb és nagyobb, legalább is kívülről, de ez modernebb és tisztább, nem lehet összehasonlítani a kettőt. Igényes üzletekkel, kajáldákkal várják az utazókat és persze állandóan valaki szedi a szemetet.


Így ért véget az újabb londoni kiruccanásunk. A metrót és egyéb járművet most nem vettük igénybe, a pályaudvar nagyon közel van a látványosságokhoz, így az egy napra tervezett városnézés gyalog is teljesíthető.
További képek itt tekinthetők meg.

2014. január 19., vasárnap

Milestones Múzeum



Az élő történelem múzeumába látogattunk Basingstoke-ba. Már korábban is láttuk a múzeum épületét kívülről, de nem tűnt valami nagynak. Miután végigjártuk az egészet, kiderült, hogy nem is olyan kicsi a repülőgép hangár méretű kiállítóterem. Érdekessége, hogy egy ipari csarnokban rendezték be a 100 évvel ezelőtti városok részleteit, korabeli házakkal (teljesen hasonlók mint a mai téglácskás házak) üzletekkel és járművekkel. Így aztán a látogató könnyen belebotlik egy ló húzta szekérbe, egy emeletes villamosba, vagy egy gőzhajtású autóba. Egészen napjainkig felvonultatják a különböző korokból még az éppen aktuális menő játékokat is, vagy akár láthatunk itt komplett berendezett nappalit a 30-as évekből, konyhát az 50-es évekből, vagy egy retró lakást.




Szinte teljesen úgy érezheti a látogató, hogy időutazáson vesz részt. Még korabeli ruhákba is be lehetett öltözni, akár a gyerekeknek is. A kiállított járművek olyan tökéletesen felújított állapotban voltak, hogy egyáltalán nem látszott mennyire korosak.






Hangulatos utcákon sétálgattunk, melyekben üzletek tömkelege fogadott. Ami a legszebb az egészben, hogy zárt csarnok lévén az időjárás nem befolyásolja az élményt, itt mindig remek az idő.
A bejáratnál még összeolvad a múlt és a jelen, az öreg gőzgép és a modern kivilágított lépcső.


Szintén nem messze a bejárattól, de még az emeletről ez a látvány tárul elénk. Talán nem is látszik milyen óriási területen működik a kiállítás. 



A kiállítási térből felfelé fotózva látszik a bejárati szint a kávézóval. 


A csarnok végébe egy kis sikátoron át vezetett az út.


Az idilli utcák különös látványt nyújtanak egy mai látogatónak.






Némelyik üzletbe be is lehetett kukkantani. Ott aztán még jobban elámulhatott a nézelődő a hatalmas fényképezőgép, játék, vagy az 50-100 éve használatos szerszámok mennyisége láttán. Volt itt még komplett asztalosműhely is. 



A kiállításon több rejtett zugra is bukkantunk, ahol sejtelmes fénnyel megvilágított tárgyak várták, hogy az érdeklődők szeme elé táruljanak, közben zene szólt, vagy audiovizuális effektek színesítették az élményt. Az utolsó tárlat a kiállításon egy hosszú folyosón terült el, ahol rengeteg ősrégi játékautomata és nyerőgép volt látható és kipróbálható. A 10 pennyért vásárolt zsetonnal működtek a gépek, ahol szokás szerint csak tapasztalatot gyűjthetett a nyerni vágyó látogató.





Az időutazást mindannyian élveztük és a végén természetesen nem maradhatott el a kávézóban a cappuccino és a sütike elfogyasztása sem, majd megtekintettük az ajándékbolt választékát is.


Jó kis délutánt töltöttünk el a Hampshire megye egykori életét bemutató történelmi múzeumban, miközben odakint szakadó eső és szélvihar tombolt.