Isle of Wight - Átkelés a szigetre

A kilenckor induló kompra foglaltam jegyet a neten, múlt keddre. Éppen, hogy odaértünk, utána már csak 4-5 autó fért fel a hajóra. Nemsokára elindultunk, a kocsit az alsó szinten hagyva felmentünk a kényelmes emeleti  váróba, ahol bőven akadt hely. A hajón több büfében lehetett válogatni a nyalánkságok között. 

Érdekes módon egész héten esős idő volt, az időjósok csak keddre ígértek napos időt és ez szerencsére be is jött, szikrázó napsütésben telt az utunk, csak ritkán takarták felhők a napot.

Természetesen én egész úton fel-le mászkáltam a hajón, annyi érdekesség volt az út során. Pont onnan indultunk, ahonnan anno a Titanic. Elég nagy hajóforgalom volt, előttünk futott ki nem sokkal egy hatalmas konténerszállító. Méretei: 365 x 52 m.

Nem nagyon értettem a manőverezését. Először középen haladt, majd lehúzódott a jobb szélre. Ezután majdnem egymás mellett haladt a kompunkkal, egy idő után felgyorsult, vagy mi lassultunk, majd előttünk balra fordulva ment kelet felé. Nekem kissé veszélyes mutatványnak tűnt, de én persze nem vagyok hajós szakértő.

Sokféle hajó mellett haladtunk el. 

Red Jet, ugyancsak a szigetre megy, de 10 perc alatt odaér

Több helyen és társasággal átjuthatunk a szigetre. Nyugaton Lymingtonnál, állítólag ez a legszebb út és a legrövidebb is. Mi a középsőt választottuk a Southampton és Cowes közti járatot, mert ez a kikötő van hozzánk a legközelebb, igaz ez a hajóút a leghosszabb, 1 órás. A Portsmouth-Ryde között is elég sűrűn járnak a kompok.  Az alábbi útvonalakon személyszállító hajók is közlekednek. A két leggyorsabb a Redjet hajója és a Hoovercraft légpárnása.

Hamar odaértünk, érdekes volt megpillantani a Brit sziget utáni legnagyobb szigetet a La-Manche csatornában (más néven English channel). A tökéletes állapotban lévő házak, a tisztaság és rendezettség mindig lenyűgöz ebben az országban, ahogy ezen a szigeten is.

Kiszállás után azonnal továbbhaladtunk rohanásunk első állomására, Ryde városába.

Sárkányröptetés és csapda

Vasárnap remek programra érkeztünk Southsea-be Portsmouth mellé, egy tengerpart melletti mezőre. Már messziről láttuk a milliónyi sárkányt az égen, miközben parkolóhelyet kerestünk. Végül is jó messze találtunk helyet egy áruház emeleti parkolójában, később ez lett a vesztünk. Átsétáltunk a helyszínre, ahol autókhoz és betonlapokhoz rögzített mindenféle formájú repülő tárgy látványa fogadott minket a part melletti hatalmas réten.

Nem csak röptetés volt, hanem vásár is, számos sátorban árultak mindenféle formájú és árkategóriájú sárkányt. Volt még ugrálóvár, nem is egy, meg az elmaradhatatlan vidámpark is. Beni a kis barátjával megmászta a legmagasabb csúszdát és felültünk a dodgem-re is. A legnagyobb attrakciót nem próbáltuk ki, azt az óriási forgó micsodát.

Az alábbi videóból látszik, hogy a lendítés érdekében egy nagy propellerrel segítettek kimozdítani és mozgásba hozni a forgó szerkezetet.

Láttunk még olyan precízen irányítható sárkányokat, amiket ütemesen, zenére mozgattak, nagyon érdekes volt.  Később egy egész csapat táncoltatott sárkányokat az égen mindenféle alakzatokban, anélkül, hogy a rengeteg zsinór összegabajodott volna. 

A sárkányröptetőknek ez külön program volt, jöttek utánfutókkal, lakókocsikkal az eseményre. Itt kicsit más   a jelentése a vándormutatványosnak, ha csak a lakhelyüket nézzük, nem az a lepukkant, rozzant lakókocsi.

Cirkusz is volt, a nevük kissé megtévesztő, mert angol rendszámos autókkal jöttek.

Hamar vissza indultunk, mert hideg szél kezdett tombolni és már mindenki fázott. Mire visszaértünk a parkolóházhoz, nagy meglepetés ért. Zárva volt az egész kóceráj. 

Nem is értettük minek kell bezárni egy 2 szintes nyitott parkolóházat, amiben nincs is semmi. Érkezéskor nem figyeltük meg a feliratokat, ez volt a gond.

A tábla szerint a parkolóházat az áruház zárása után fél órával lezárják. Aki a földszinti részen parkolt ki tudott menni, de az emeleten állókat egy zárt kapu akadályozta.

Állítólag egy hónapja rakták ide ezt a kaput, de láthatóan sokan nem tudták, mert egy nő is azt mondta, simán ki lehet hajtani, ezután őt is meglepetésként érte a lezárás. Ott álltunk este hatkor kocsi nélkül, 40 km-re a lakástól. Sehol egy telefonszám, hogy hol lehetne szólni, semmi. Az üzlet bejáratánál nagy nehezen találtam egy számot, amit nem vettek fel, csak harmadik próbálkozásra.  Végre sikerült megértetnünk az ügyfélszolgálatossal, hogy hol is vagyunk melyik üzletnél, melyik városban. Közölték, hogy küldenek valakit fél órán belül, aki kinyitja a parkolót. Ekkor már nem csak mi, hanem még vagy két autónyi sorstársunk is várakozott a fagyos szélben. Gondoltuk a gatyánk is rámegy erre a kis nyitogatásra, záróra után, másnap munkaszüneti nap, remek. Jött is egy pasas, nem szólt semmit csak mindent kinyitott, megköszöntük a segítségét, de nem kellett semmit perkálni. Ekkora mázlink lett a végére. Máskor mindig meg kell néznünk, hova állunk, mert simán bezárnak mindent és akkor jönnek a bonyodalmak.

További képek itt.

Olimpiai élményeink Weymouthból

Sajnos a londoni eseményekről lemaradtunk, mert már látogatói jegyet sem kaptunk olimpiai parkba. Bánom is meg nem is. Szerettem volna látni a stadiont, az olimpiai falut, egyáltalán az egészet, hogy is néz ki egy ilyen olimpiai helyszín. Egész más akkor látni, amikor még van is élet benne, mert a müncheni stadionban nem sok volt, amikor ott jártunk. De ugyanakkor a hömpölygő tömeg és a sorban állás nem hiányzott. Péntekre nagyon jó idő ígérkezett, így inkább strandolni lett volna kedvünk. Összekötöttük a tengerpartozást az olimpiával, sőt még városnézéssel is. Weymouthba igyekeztünk, ahol a vitorlás futamok zajlottak. Ez egy tőlünk másfél órányi autóútra lévő nagyobbacska város. Egy probléma volt, csak fél útig volt autópálya, utána egy 4-es főút kaliberű úton kellett haladnunk jó sokáig. Mikor még több mint 100 km-re voltunk a várostól, már ott tájékoztató táblák jelezték, hogy a városba nem lehet behajtani autóval, mindenki használja a P+R parkolókat. Az út folyamán ez az üzenet többször megjelent az út mellé telepített mobil kijelzőkön. A parkolót a szomszédos város szélén egy mezőn hozták létre egy több mint 2600 kocsi befogadására alkalmas területen. Ezen a mezőn, ahol a kocsik behajtottak és végigmentek a parkolóhely felé, mobil utat építettek műanyag lapokból, ami olyan strapabíró volt, hogy az emeletes buszokat is könnyedén elbírták.

Az autókat szépen sorban beterelték egymás mellé, minden sarkon állt egy irányító ember. Parkolás után az ideiglenes busz állomásra igyekeztünk, ahol jónéhány emeletes busz várta az utasokat. Azonnal felszállhattunk, egy percig sem kellett várni. Sem a parkolás, sem a buszozás nem került semmibe.

Vadiúj Volvo buszok szállították az utasokat a helyszín közvetlen közelébe. Arra is figyeltek, ami itt nem nagy kunszt, hogy a babakocsisok és a kerekesszékesek könnyedén begurulhattak a buszba, mert biztosítottak egy rámpát a felszállóhelyre. Így nem kellett összecsuknunk a cuccokkal agyonzsúfolt babakocsit. Természetesen a buszon is volt kialakított hely. Sokan az emeletre igyekeztek, lent kevesen voltak. Amikor szinte minden ülőhelyet elfoglaltak, nem várt tovább a sofőr, hogy az állóktól tömegnyomor alakuljon ki a buszon, elindult. Mindenre volt ember, még integetőket állítottak a főútra a busz kihajtásának segítésére. 

Nagyon gyorsan és gördülékenyen ment minden. A busznak még új szaga volt, ilyet csak autóknál éreztem eddig. 20 perc múlva megérkeztünk Weymouth központjába, a szintén ideiglenesen egy parkolóban kialakított végállomásra. A tájékoztatás felsőfokon és a tökéletes szervezettség itt is folytatódott. Világító táblák garmada útközben, az első mindjárt arról szólt, mikor indul vissza az utolsó busz, utána meg ilyenek.

Lépen nyomon lila ruhás, mosolygós, köszönős önkéntesekkel találkoztunk, majdnem 20 m-enként. Ők mondták merre kell mennünk és térképeket is osztogattak. A belváros nagy részét lezárták, így könnyen haladtunk. Útközben vásároltunk némi sütit, de normál árakon adták, nem szálltak el az olimpia tiszteletére.

Néhány perces sétánk után megérkeztünk a tengerpartra. Remek homokos part volt, még selymesebb homokkal, mint Bournemouthban. A parton nem csak a jobbnál jobb éttermek, boltok sorakoztak, hanem a széles parton rengeteg program is várta a látogatókat. A szokásos mutatványok mellett volt egy sportos terület. Itt ki lehetett próbálni több sportot, pl. a kajakozást szárazföldön egy géppel is, de a vízen is lehetett próbálkozni némi oktatás után.

De sok minden volt még a sátorban.

A szabadtéri részen foci-és rugby pálya, krikett pálya miniben.

Továbbmentünk, hogy megkeressük a verseny helyszínét ami egy félsziget túloldalán volt. Úgy oldották meg, hogy szinte csak azok lássanak oda, akiknek van jegye. A jobb szélen a füves területtől jobbra rendezték a futamokat.

Próbáltunk közel menni, amennyire csak lehetett. Ehhez meg kellett kerülnünk egy kis öblöt, már emiatt érdemes volt odamenni.

Ebből a szögből kicsit velencés

Sorakoztak a jobbnál jobb hajók a kikötő felé vezető szakaszon.

Na és a házak, mint a mesében, szépek, színesek, tiszták.

Aki nem akart ekkorát kerülni, az egy ilyen lélekvesztővel vághatta le az utat:

Ezután megtaláltuk a lelátó felé vezető lépcsősort, de ott már csak én mentem fel. Ott megláttam a sorokat, akik a belépéshez várakoztak.

Tovább is lehetett menni a füves domboldal felé, ahol már sokan gyökeret vertek, onnan is jól látszott a verseny, igaz az elején még nagyon távol voltak a hajók.

Miután jól megnéztem mindent, eljöttem, visszamentünk a partra. Ott is rengetegen voltak, a selymes homokban ücsörögve nézték a világ legnagyobb mobil LED kijelzőjén élőben az eseményeket.

A Világ legnagyobb mobil LED képernyője kamionba hajtogatható

Egész messziről is, napsütésben nagyon jól látszott a kép, ami néha a versenyben lévő hajók fedélzetéről érkezett. Közben két helikopter is kőrözött a fejünk felett, élő képet biztosítva madártávlatból. 

Figyeltük a versenyt, közben a gyerekek játszottak a homokban, Beni többször is megmártózott a sekély vízben. 

A férfiaknál az ausztrálok nyertek, az angolok másodikként futottak be, az argentínok lettek a bronzérmesek. A lányoknál annyi különbség volt, hogy a hollandok végeztek a harmadik helyen. A végén riport is készült az ezüstérmesekkel a parton.

L. Patience & S Bithell az ezüstérmes britek

Napoztunk, strandoltunk és közben olimpiai élményekkel is gazdagodtunk. Ez persze nem ugyanaz, mint Londonban az egyik stadionban szurkolni, de így is nagyon tetszett a program. Közben mást is tudtunk csinálni. Nem volt elviselhetetlen  tömeg, bármerre tudtunk haladni, az idő is tökéletes volt.

BBC bejelentkezés előtt

A napfürdő után nyakunkba vettük ismét a várost. Sétáltunk a pálmafás sétányon, mint ha csak egy spanyol tengerparton jártunk volna.

Majdnem felszálltunk az egyik helyi nevezetességre a Sea life Tower-re, de sajnáltuk az időt a sorbanállásra. A teljes kilátó felemelkedett egy oszlopon, majd körbe megtett egy teljes fordulatot 

Estefelé lassan kiürült a város, de még elég sokan hallgattak a marasztaló táblák szövegeire.

Visszafelé is könnyen elértük a célállomást.

Az emeletes busz emeletéről

Lenyűgözött az a szervezettség amivel itt találkoztunk, még sehol nem láttam ilyet. A parton a parkolóban és a buszvégállomásokon, mindenhol volt elegendő mellékhelyiség. Nagyon figyeltek a biztonságra, kerékpáros rendőröket és mentősöket láttunk mindenütt. A tisztasággal sem volt gond, még a tengerparton a víz mellett is sárga mellényes szemétszedegetők vadásztak az eldobott hulladékra. 

Volt itt minden, belvárosi sétálóutcák, tengerparti sétány pálmafákkal, erdős-füves domboldal vitorlás versennyel, sport, tenger, kaja, pia, vidámpark, buszozás az emeleten, hattyúetetés, mindez Weymouthban, Dorset megye egyik gyöngyszemében.

További rengeteg kép itt.