2011. október 29., szombat

Ádika első oltása Angliában


1 héttel ezelőtt hivatalos levél érkezett Ádám részére, melyben közölték, hogy kedden 15:10 percre várják HIB + Meningococcus elleni oltásra. Először nem értettem, hogy miért akarják őt beoltani, hiszen amikor regisztráltunk az itteni orvosnál megbeszéltük, hogy Ádi továbbra is a magyar rendszer szerint fogja kapni az oltásait, hiszen rendszeresen hazalátogatunk. Rögtön fel is vetettem a kapcsolatot Magyarországon maradt  doktornéninkkel aki megírta nekem, hogy a Mo-i rendszer ezzel az egy oltással tér el az Angliai rendszertől. A Meningococcus fertőző agyhártyagyulladás. Mo-n nem tartozik a kötelező oltások közé, ott fizetni kell érte ha valaki szeretné beadatni a gyermekének. Itt ingyen adják, így beoltattuk az Ádit. Szerencsére aznapra meg is gyógyult az 1 héttel korábbi náthájából, így egy kis sírás kíséretében túl is esett a dolgon.
Kriszti

Regisztráltunk a helyi könyvtárba


Pénteken délután miután hazaértem a munkából családostul ellátogattunk a helyi könyvtárba. Ez kb. 10 percre van tőlünk autóval. Gondoltuk mindenképpen hasznos ha regisztrálunk, hiszen rengeteg könyv, CD, DVD közül lehet válogatni gyerekeknek és felnőtteknek is. A regisztráció ingyenes és 4 hétre 30 könyvet lehet egyszerre kikölcsönözni teljesen ingyen!! A 4 hetes időtartam bármikor meghosszabítható interneten keresztül csak egy PIN kód szükséges hozzá amit rögtön meg is kaptunk. Ez alkalommal gyerek könyveket válogattunk össze, rögtön 13 darabot. Minden könyv nehézségi szintek szerint van csoportosítva, kezdve a babáknak való képeskönyvektől egészen az iskolásoknak való könyvekig. Bencének inkább olyan meséket kerestünk amiknek egyszerűbb a nyelvezete, de természetesen Ádika is választott magának néhány könyvet amiket lelkesen hozott haza. Most már csak olvasni kell! Legközelebb mi is nézünk magunknak valami jó kis izgalmas olvasmányt. 
Kriszti

2011. október 21., péntek

Csak hivatalos ügyet ne intézzünk....



mert az valóságos gyötrelem, küzdelem és soha véget nem érő várakozás. Augusztus végén adtuk be kérelmünket a családi pótlékra és az adókedvezményre amire itt jogosultak vagyunk. Mindkét igényléshez egy kb. 5-6 oldalas formanyomtatványt kellett kitölteni, ebben feltüntetni az összes létező adatunkat. 2 hét elteltével újabb nyomtatványok érkeztek további adatok közlése céljából. Ezeket is visszaküldtük, lassan 6 hete. Gondoltam most már felhívom mindkét hivatalt telefonon, hogy megtudjam mégis mikor számíthatunk valami juttatásra is a sok papírmunka után. Ekkor jött a számomra dühítő és érthetetlen válasz. A családi pótlék esetében azt mondták, ne aggódjak, dolgoznak az ügyön és a hivatalos ügyintézés 26 hétig (nem elírás!) is eltarthat. Mondom az ügyintézőnek, az fél év, mi tart ennyi ideig? Sajnos nem tud többet mondani majd tájékoztatnak. Marha jó, csak nekem nem fél év múlva van szükségem a pénzre hanem most. Sajnálja, nem tud mit tenni. Gondoltam ok, próbálkozzunk a másikkal. Ott egy csiga lassúságú ügyintéző egy körülbelül 25 perces telefonbeszélgetés után kiderítette, hogy megkaptak minden szükséges papírt, de újabb nyomtatványt küldtek számunkra ami a napokban fog megérkezni. Legyek szíves ezt is töltsem ki és küldjem vissza. Nem tud ennél többet mondani. Remek. Még az a szerencse, hogy az adókedvezményeket visszamenőleg is folyósítják, tehát ha itt is 5-6 hónapot váratnak akkor egy nagyobb összeget kell egyszerre kifizetniük. Kolléganőim szerint ne hagyjam őket, hívogassam hetente és mondjam meg, hogy a főnökkel szeretnék beszélni. Hát nem gondoltam volna, hogy a hivatalos ügyek intézése ennyire szánalmas ebben az országban.
Kriszti

2011. október 16., vasárnap

Fareham, Andover

A múlt hétvégén a 16 mérföldre keletre lévő Farehamban, ezen a hétvégén, szombaton északra 25 mérföldnyire, Andoverben jártunk. Mindkettő közel 55 ezer lakosú város. Egyik városban sincs különösebb látnivaló, mindkettőnek van bevásárlóközpontja, sétálóutcája. Érdekes, hogy itt a legtöbb kisvárosban nagyvárosira jellemző vásárlási lehetőségek vannak. Farehamban megnéztünk egy XIII. századi kastély romjait is.

A 700 éves Titchfield Abbey Farehamban

Eredetileg apátság volt, később alakították át kastélynak. Egyesek szerint több Shakespeare darabot itt mutattak be először, beleértve a Rómeó és Júliát is.
Andoverben remek idő, kék ég és szombati piac fogadott. Délután, miután bejártuk a várost, mi is vettünk egy hasonlóan guszta zöldségkompozíciót, amit a "maradékból" állítottak össze és adtak jutányos áron.


Még vissza kell térnünk ebbe a városba máskor is, mert van itt egy hatalmas katonai repülőgép és helikopter múzeum, ami érdekesnek ígérkezik.

2011. október 15., szombat

Különös alma

Beni néhány hete ilyen almát hozott haza az iskolából, amit a kertben szedtek. Egyébként az iskola udvarán különféle növényeket növesztenek, amit néha tanulmányoznak a gyerekek, úgyhogy ez nem vadalma. Belül foltokban piros volt. Nem bírta ki hazáig, hogy meg ne egye, ezért gyorsan lekaptam, mielőtt csak a csutka maradt. Állítólag édes volt.

2011. október 7., péntek

Könnyű megszokni a "rossz" oldalt

Belülről is teljesen újszerű, az automata váltó is kényelmes

2011. október 6., csütörtök

Ádika baba nyelven beszél

Ádika egyre több szót mond utánunk és saját maga is alkot önálló szavakat.
A kedvenc barikáját amivel aludni szokott Babónak hívja. Amikor nem találja, oroszos akcentussal közli, hogy nye Babó, nem tudom ezt honnan hallhatta de nagyon mulatságos :-)
Most jöjjenek az általa használatos szavak:
sihuhu - vonat
uu - kutya
miau - cica
iszija - inni kérek
hamiii - amikor enni kap
kekszi - keksz
dudu - joghurt
ato - autó
joli - roller
bici - bicikli
pó - pók
bu - busz
dabda - szobor
brrr - motor
ojo - orr
haja - haj
bibi - sérülés
epe - eper
lidádó - csiga (ezt valahogyan a csiga biga gyere ki című dalból kombinálhatta)
hattyú - hattyú (ezt egészen tisztán mondja)
hajó
apa, anya
mama, papa
ajaj - ha valami elromlik, összedől stb.
úúúúú - ha lát valami nagy autót vagy repülőt
Angol szavakat is szívesen használ már. Rendszeresen bye-bye-t köszön ha valahonnan kijövünk. De nekem is szokta mondani, ha például inni kér, én adok neki, erre rám néz, közli, hogy bye-bye és elvonul a kulacsával.
Bejegyezte: Kriszti

Tejfog hullás

Egy héten belül a második felső középső foga esett ki Bencének. Nem sok pihenést engedélyezett a Fogtündérnek. Az első fogacskáért kapott egy elektromos fogkefét. Mivel ma ismét elvesztettünk egy fogat gondolkozhat, hogy mit rejtsen el reggelre a párna alá....
A foghullás története is igen mulatságos. Az első fogat Ádika ütötte ki egy jól irányzott pofonnal, mivel Bence nem adta neki oda a labdát. Tiszta Bud Spencer film. Egy ütés, egy fog kiköpés. Szegény nagyon megijedt én pedig alig tudtam visszatartani a nevetést. Már nagyon lógott a fog, úgyhogy az ijedség nagyobb volt, mint a fájdalom. A mai eset is vicces. Azt játszották, hogy Bence lefeküdt és Ádi átmászott rajta. Egyszer csak hallom, hogy Beni kiabál, jaj anya kiesett a fogam, Ádi kiütötte. Most már tudom, hogy mindig Ádit kell hívni, ha a tejfog már nagyon lóg és Bencének nincs bátorsága megszabadulni tőle :-)
Bejegyezte: Kriszti

2011. október 3., hétfő

Winchester

Új képekkel bővült a winchesteri képek mappája. Az alábbi videóban a winchesteri katedrális harangjátéka hallható:

2011. október 2., vasárnap

Októberi nyaralás


Bournemouth beach október 1.

Október első napján felkerekedtünk és elmentünk az 55 km-re lévő Bournemouthba. Mivel egész héten szikrázó napsütés volt és hétvégére is 28 fokot jósoltak, a város népszerű tengerpartjára látogattunk. Eddig egyedül itt találtunk finom, arany homokos partot, máshol mindenhol apró kavicsos. Már voltunk itt kétszer, de ilyen jó napos, meleg idő még nem volt. Nem mindennapos látvány errefelé a kék, felhőtlen égbolt. A tengerparton délután szinte összeértek a törölközők, olyan zsúfoltság volt. A vízben is sokan fürödtek, pedig igencsak hideg volt. Spanyol tengerpartokat megszégyenítő tömeg volt. A gyerekek jókat homokoztak, mi meg napfürdőztünk és piknikeztünk. 
Találtam egy még durvább képet a neten, azért ennyien nem voltak szombaton:


A part közelében gyorsasági versenyt szerveztek az életmentőknek, az alábbi videóra kattintava látható.


Délután még sétáltunk egyet a belvárosban, estefelé amikor kezdett lemenni a nap, a levegő is lehűlt. Hazafelé kisebb dugón verekedtük át magunkat. Olyasmi volt, mint vasárnap délután az M7-es.
Bournemouth egy 160 ezres nagyváros, Southampton és Plymouth között, Dorset megyében, Dél-Angliában. Az egész országban ez az egyik legnépszerűbb turista uticél.


A környéken már sokfelé voltunk, Christchurch és Poole is közel vannak ide, ezekről is vannak fotók a képtárban.