2011. november 28., hétfő

Öreg busz nem vén busz

Vasárnap délután old timer buszozásra indultunk a verőfényes napsütésben. Még nem is utaztunk ilyen öreg emeletes buszon. Kipróbálhattuk a nyitott tetejűt is. Kicsit fáztunk a felső szinten, néha még a fák ágaitól is el kellett hajolnom, miközben haladtunk. Egy kalauz pedig korhű jegyadagolóból jegyet is csiholt nekünk.
Szeretem az ilyen napokat, szuper az idő,  ingyen volt a parkolás, ingyen volt a buszozás, ritka lehetőség.

Múzeális emeletes buszok Winchester belvárosában /mobilos fotók/

2011. november 27., vasárnap

Portsmouth felűlről


Szombaton délután elugrottunk a közeli Portsmouth-ba. Szeretünk oda járni, mert nincs messze, nagyon hangulatos a tengerpartja és jókat lehet nézelődni a kikötő melletti bevásárlóközpontban. Itt is égnek már a Karácsonyi fények, mint a legtöbb városban. Régóta szerettünk volna felmenni a Spinnaker torony kilátójába, amit mindig csak lentről csodáltunk meg. Aznap délután a Beni 6. szülinapja alkalmából végre fel is mentünk a tetejére. A fenti kilátó rész három szintes. Az alsó a legnagyobb, a körbe üvegezett zárt helyiség, a közepén egy átlátszó padlóval, amire rá lehet állni cipő nélkül és csodálkozni egyet a 170 m-es mélységre. A középső szint kisebb, kávézóval,  néhány asztallal. A felső szint nyitott és jó huzatos. 

Spinnaker Tower, Portsmouth
Parti belváros a toronyból
Kompkikötő a toronyból
Hajózási múzeum a toronyból
Gosport kikötője a toronyból
A torony kilátójának alsó szintje
Torony kilátó, alsó szint, középen az üvegpadlóval
Az üvegpadlón állva
Torony kilátó, alsó szint
Spinnaker Tower by night /lopott fotó/

Bence 6


Hétvégén ünnepeltük Bence 6. szülinapját. A Buzz Lightyear-os tortához dukált a Buzz Lightyear-os abrosz, tányér, szalvéta, pohár és még a pólóján is a kedvenc mesefigurája volt. A tortát Anya kolléganője csinálta, aki tehetséges cukrász is.

Winchester Christmas Market

Csütörtökön ismét izgalmas programnak ígérkezett a winchesteri Karácsonyi vásár megnyitója és az előtte kezdődő lámpás felvonulás. A felvonulást lekéstük, de az összes házilag gyártott figurát megnézhettük egy helyen a katedrális mellett. A felvonulás valami ilyesmi lehetett:



Európa egyik legjobb és leglátványosabb Karácsonyi piacaként tartják számon a winchesteri katedrális mellett rendezett vásárt. Évente több mint 350.000 látogatót vonz ez az egyedülállóan berendezett, apró kivilágított faházakból álló piac, melynek közepére egy szabadtéri jégpályát is építettek. Úgy hirdetik a piacot, hogy itt minden áru kiváló minőségű és a portékák közül sokat csak itt lehet megvenni, üzletben nem.





Video hamarosan.....

2011. november 24., csütörtök

Beni az iskolában

Bence nem mondja, hogy szereti az iskolát, de tűri. A tanító néni nagyon kedves, aki délutánonként váltja, ő is szintén nagyon kedveli a Benit. Korábban volt egy kis összetűzés az iskolában, mert az egyik gyerek állandóan szórakozott vele. Mindig piszkálta, amikor pedig a Beni nem hagyta magát, éppen azt vette észre a tanító néni, vagy egyszerűen csak beárulta az a gyerek, hogy a Bence kezdte őt bántani. Azóta a tanár előtt is tisztázódott, hogy soha nem ő kezdte a kötözködést, hanem az a másik, aki kihasználta, hogy a Beni még nem tudja elmondani az igazat, nem tudja magát megvédeni, de most már neki hisznek. Benikének több jó barátja is van az osztályban, akik elmondták a tanító néninek, hogy ez a gyerek kezdi a bunyót és másokat is bánt. Azóta biztos beszéltek a gyerekkel és a szüleivel, mert már békén hagyja, sőt barátkozni akar vele. A szülők meg állandóan ránk mosolyognak, amikor az iskolában találkozunk.
Az iskolában úgy történik a tanítás a normál képzés mellett, hogy aki valamiben gyengébb, azzal külön csoportban, külön tanár foglalkozik, így erősítve bennük a hiányzó készséget. Benit is egy ilyen tanár segíti néha, mert még nem megy neki annyira a beszéd és az írás. Az öt éves gyerekek itt már nagyjából tudnak írni, olvasni, mert az iskola- előkészítőben megtanították őket. Beninek még gyakorolnia kell ezeket, de egyre jobban megy neki. A számolással szinte nincs is gondja, az írása pedig úgy fejlődik, hogy nem sok különbséget látok az osztálytársai és az ő írása között. Főleg az írott betűket és azok összekapcsolását kell gyakorolnia, mert a nyomtatott nagybetűket már ismeri. Amit az iskolában gyakorolnak kissé eltér az otthon megszokottól.  Az írott kisbetűk elé egy kis farkincát írnak és a b,h,k,l betűknél nem hurkolnak felül, de van több különbség is. Én nem így tanultam, de van benne logika, mert így a betűk összekapcsolása könnyebben megy.  Nem ismertük ki magunkat, hogy is írnak itt, ezért kértük az alábbi írásmintát.

Angol ábécé
Az iskolában sok mindent jutalmaznak különféle jutalom matricákkal és tablókkal, amit csak kevés gyerek érdemel ki. Az alábbit például a kedvességéért és a segítőkészségéért kapta.


Most nemrég ezt adták át neki, ami arról szól, hogy tanuló csillaggá vált, gondolom a jó teljesítményéért.


De többször kapott már matricát a gyorsaságáért, jó magatartásáért, szorgalmáért, kreativitásáért, vagy csak éppen azért, mert ügyesen összepakolt maga után, ha végeztek a játékkal. A matricákra nagyon büszke, az iskolai "üzenő" füzet hátsó oldalán gyűjtjük ezeket.


Beni tanulását sokféleképpen segíti az iskola. Például van egy külön házi feladat füzete, amiben mindig feladják a következő nap anyagát. Ezt este megcsinálják a Krisztivel és másnap már legalább ismerős lesz neki, amit az órán hall. Ebbe a füzetbe még külön instrukciókat is ír a tanárnő, hogy mire figyeljünk és mit gyakoroljuk vele többször. Ezek általában rövid, játékos feladatok, amit még élvez is a gyerek. Sok számolás is van benne. A múltkor például boltosat kellett játszani. Ilyenkor ki kell számolnia a gyereknek, hogy mi mennyibe kerül és mennyi pénze marad a vásárlás után. Közben megismeri a pénzérméket is.

2011. november 20., vasárnap

Karácsonyi visszaszámlálás


Szombaton ünnepélyesen felkapcsolták a Karácsonyi ünnepi fényeket a mi kisvárosunkban Eastleighben. Volt  vidámpark és mindenféle attrakció. Este még a városvezetők és a Télapó is felvonult a korai karácsonyi hangulat érdekében. Úgy látszik itt sűrűn szeretnek vonulgatni és tűzijátékot rendezni, mert azzal zárult az este. 
Érdekes, hogy Angliában a Télapót nem Santa Clausnak, hanem Father Christmas-nek hívják.


Az alábbi plakáton hirdették a programokat, mi csak késő délután látogattunk a belvárosba. 


A felvonulásokat és az este fényeit az alábbi videón lehet megnézni. A film készítése közben egy tömeg kellős közepén álltam, nyakamban a Benivel, ezért lehet, hogy nem tökéletes a kép.

2011. november 17., csütörtök

Charity azaz jótékonyság

Szinte naponta halljuk vagy látjuk ezt a szót itt ott. Jellemző Angliára és az angolokra, hogy amiben és ahogy tudnak segítenek a rászorulóknak. Eastleigh-ben ahol lakunk, a főutcán legalább 4 Charity üzlet van ami azt jelenti, hogy aki ott vásárol az a vásárlása összegével azt az alapítványt támogatja amelyik az üzletet üzemelteti. Most Karácsony közeledtével a munkahelyemen mindenki aki szertett volna segíteni és boldoggá tenni rászoruló kisgyerekek karácsonyát készíthetett egy kis dobozt amit meg kellett tölteni apróságokkal aminek egy kisgyermek örülhet (játékok, csoki stb.). Ezt aztán összegyűjtötték és a világ több tájára küldik el, Tahitire, Afrikába. Holnap pedig (november 18-án) a BBC szervez jótékonysági napot "Show your spots let's raise lots" (mutasd a pöttyeidet és gyűjtsünk minél többet) szlogennel hirdetik. Jelképe ez a pöttyös kendővel fél szemét eltakaró mackó. Ezt nagy szabású eseményt, még a tévében is közvetítik, hogy kik, hol és hogyan gyűjtöttek pénzt a gyermekeket segítő alapítvány számára. Nálunk a cégnél például mindenki sütit süt otthon, azt behozza és 11 órakor sütivásárt rendezünk. Jelképes összeget kell fizetni ha a kolléga által sütött süteményt szeretnénk megkóstolni. Az így befolyó pénzt összegyűjtjük és eljuttatjuk az alapítványnak. Ja és hab a tortán, hogy a szlogenhez hűen mindenkinek valami pöttyösben kell menni holnap dolgozni. Kíváncsian várom :-)
Kriszti



Macinak álcázott muffinok - a kolléganőm alkotásai

2011. november 9., szerda

Új képek a Portsmouth mappában

Légpárnás fut ki Portsmouth kikötőjéből

2011. november 7., hétfő

Bonfire Night - Egy "tüzes" este törénete

A "tüzes" ünnep programja
Minden év november első hétvégéjén megemlékeznek az angolok a Guy Fawkes Night keretén belül egy fáklyás, tábortüzes, tüzijátékos felvonulással. Az ünnep eredete 1605-re nyúlik vissza, amikor egy Guy Fawkws nevű embert letartóztattak, mert robbanóanyagot találtak nála, amit a Lordok házában I.Jakab király ellen akart felhasználni. A király megmenekülésének ünnepére az emberek Londonban égő máglya körül ünnepeltek. Később bevezették az egész országban a "tüzes" felvonulást és a tábortüzek körüli ünnepeket, amik aztán erőszakos felvonulásokhoz vezettek. A mai Guy Fawkes Night egy kellemes társadalmi megemlékezés, ahol nagy rendezvényeket tartanak, középpontjában egy hatalmas tábortűzzel és tüzijátékkal, mulatozással. Az estét nevezik még Fireworks-nek, ami tüzijátékot jelent, este többször kiabálják, hogy Bonfire-azaz máglya.
Mivel kíváncsiak voltunk, hogy is zajlik ez a Halloween utáni ünnep, Winchester főutcájára mentünk, ahol már este hatkor gyülekezett a nép, a teljes sétálóutcát elfoglalva. Hosszú fáklyákat árultak az utcán, később már rengeteg világított. Fél óra múlva megindult a nép, nagyon látványos kép volt ez ezernyi lánggal. Vigyáznom kellett, mert az alacsony növésűek majdnem a fejemhez nyomták az égő fáklyát, csoda, hogy senkinek nem gyulladt ki a haja. Egy kisebb kör megtétele után egy sportpályára vonultunk mi is a többiekkel, ahol már égett egy több méter magas, raklapokból és faanyagból összerakott óriás máglya. A tűz körül gyülekeztek az emberek és várták a tüzijátékot, ami nem volt akkora, mint otthon augusztus 20-án, de ez mégis csak egy kisváros. Viszont az egész országban rendeznek ilyenkor különféle tüzijátékokat, még olyan is van, hogy egy pub szervez ilyet. A rendezvény helyszínére nem engedtek be annyi embert, hogy mozdulni se lehessen, aki nem fért be, messzebbről nézte az eseményt. A tűzoltóknak biztos rémálom ez az este. Szóval jól szervezetten zajlott le ez a tüzes esemény, amit a gyerekek is nagyon élveztek, Ádika tapsolt a tüzijáték közben, Beni megjegyezte, hogy máskor is jöjjünk el. 
Az esti fotók nem lettek jók, ezért egy általam készített videón lehet megnézni a történteket:

2011. november 5., szombat

Itt a fagyis...


helyett a postás. Mindig a fagyi árus jut az eszembe róla, ha meglátom :)  Viszont, hogy jön össze a télikabát és a sapka a rövidnadrággal, azt csak az angolok tudják.