Hétvégi felfedezéseink

A múlt hétvégén is új helyeket fedeztünk fel. Pénteken Romsey-ben jártunk délután, itt már voltunk ugyan, ez a  képtárban látható. Szeretünk mászkálni ebben az ékszerdoboz kisvárosban, minden olyan színes és szépen rendben tartják. Természetesen nem hagyhattuk ki, hogy ne itt vacsorázzunk abban a kis "büfében", ahol semmit nem készítenek el előre, hanem mindent csak rendelésre sütnek ki. Már ettünk itt egy különleges panírozású csirke nuggetts-et, aminek a bundáját sörrel is locsolják, így még ropogósabb lesz. Most is ezt választottuk, remek sült krumplival. A hatalmas pakk tartalmát a közelben lévő templomkertben fogyasztottuk el, mint sokan mások. Azt vettük észre, hogy aki látta a lakmározásunkat, mind ebben a sütödében kötött ki.

Szombaton délután Winchesterbe látogattunk. Mivel még a katedrális környékét nem fedeztük fel, így erre állítottam be a GPS-t. Számunkra eddig ismeretlen utcákra leltünk, ahol egymást érték a kávézók, pizzázók és egyéb nyalánkságok. A katedrális közvetlen környékén, a kis parkban sokan piknikeztek, vagy csak napoztak a felhőtlen napsütésben. Sokat sétáltunk a belváros eldugott részein, de a főutcán is, ahol nem hagyhattunk ki egy jó forró csokit a Starbucksban. 

Mobilos fotó                                                               

Az otthoni házimunkák elvégzése után, vasárnap újra útnak indultunk. Vásárolni akartunk pár dolgot a TESCO Expressben, de most a kíváncsiság kedvéért egy másikba mentünk, mert azon a környéken még nem jártunk. Nem volt messze ~5-6 km lehetett tőlünk. Útközben végre láttunk szép nagy házakat, mert a legtöbb itt weekend ház méretű. Találtunk egy kis erőt is aminek a közepén horgász tó volt. Az erdő körül lakóházak voltak, de a fák annyira sűrűn nőttek, hogy ebből nem sok látszott. A tavacskát is csak véletlenül pillantottuk meg. Rögtön ki is szálltunk és sétáltunk, Beni bringázott egy kört a tó körül. Olyan volt ez, mint ha egy pillanat alatt egy őserdő sűrűjébe csöppentünk volna. Bizony ilyen helyek is vannak a mi kis városunkban.

Sajnos nem volt nálam a fényképező, így ezek netes képek a
 Hiltingbury lakes-ről

I speak English!

Tegnap voltam másodszor angolon. Sajnos csak egy héten egyszer van, 32 héten keresztül, de ez legalább állami támogatással jutányosabb. Sokat beszél a tanár, akiről azt hittem először, hogy külföldi. Kiderült, hogy skót a fickó. Ott annyira másképp beszélik az angolt, mint itt, hogy külföldinek néztem. Az órák érdekesek és viccesek, sokat nevetünk, de nem egymás bénaságán. Az a jó a csoportban, hogy mindenki hasonló tudással rendelkezik, így a negyedik szintre soroltak be minket.
A lányok a következő helyekről jöttek: Szlovákia, Lengyelország, Franciaország, Románia, Németország, India. A fiúk: Szenegál, Spanyolország  és én, így elég színes a társaság. Érdekes, amikor próbálunk egymással beszélgetni, de azért megértetjük magunkat, a rossz nyelvtannal együtt. Az egyik lengyel lánynak annyira nehezére esik a kiejtés, hogy szerintem sose fog megtanulni, pedig három éve itt lakik. Az üzletekben, utcán, az iskolában a szülők nagyon szépen beszélnek, jól elharapják a szavakat, azonnal hallatszik, hogy melyik idevalósi. A nőknél furcsa ez a nyávogós, éneklős hangsúlyozás. A tegnapi óra közben is ilyen hallatszott be a terembe a folyosóról, a tanár is röhögött rajta.

Házit is kaptunk jócskán, így van mit gyakorolni. Remélem hosszú távon hasznos lesz.

Londoni kiruccanás

A múlt héten, szombaton reggel 8-kor indultunk el, a tőlünk 100 km-re lévő londoni metro állomásig, ahol 2 fontért hagyhattuk a kocsit egész napra. A legtöbb angol nem is ismerte ezt a helyet, csak azt hajtogatták, hogy kocsival ne közelítsük meg Londont. Kiszámoltuk, hogy a vonat sokkal drágább lett volna, így mégis autóval mentünk. Az állomáson automatákból lehet jegyeket venni, nem túl bonyolult a rendszer, megkérdezi, hogy melyik zónákba akarjuk a jegyet, hány napra.. A londoni metró az egyik legszövevényesebb és legkiterjedtebb metróhálózat, nagyon jól el lehet igazodni benne, szinte mindenhova elvisz.

Az állomásokon viszont nincs mindenhol akadálymentesített közlekedési lehetőség. Külön jelzik azokat ahol van, de ez nem olyan sok. Így legtöbbször kézben kellett cipelnem a lépcsőkön a babakocsit az Ádival együtt. Csodálkoztam ezen, mert ahol lakunk, ott minden közterületen, épületben ki vannak építve rámpák, liftek. Még az osztrák metróállomásokon is van lift. Persze itt is mindenhol van mozgólépcső, de az mind a felszínre vezet. Ahol több vonal kereszteződik és át kell menni egyiktől a másikig sokszor szűk folyosókon és lépcsőkön lehet eljutni a célig. Az egyik állomáson akkora tömeg volt, hogy a szűk folyosón álltak, mert a peron teljesen tele volt, így próbáltam lavírozni a babakocsival. A másik nehézség az volt, hogy a metrókocsi teteje az ajtóktól kezdődően felfelé szűkül, kicsi a belmagasság. Olyan, mint egy tetőtér beépítés, ezért belül közvetlenül az ajtó mellett nem fértem el, csak ha középre álltam. Tömegben ez elég nehéz. Úgy éreztem magam, mint az otthoni földalattin, az ilyen szűkös. A metrókocsiban szinte méterenként rajzos és digitális tájékoztató táblák vannak, viszont egy-két vonalon nem kapcsolták be a szellőző rendszert, ezért alig kaptunk levegőt.

Miután megváltottuk a jegyet a metróra, 40 perces utazás után leszálltunk az első útba eső helyen a Harrods áruháznál, ahova 10 óra után érkeztünk.

Kíváncsi voltam, mit tudnak olyan drágán adni, amit meg is vesz valaki. Az épületbe belépve le is esett az állunk. A földszinten az illatszerek és a táskák voltak, az árakat nem merték kirakni. Itt csak végigszaladtunk, volt még egy édesség részleg, csupa csokival, teával. Láttunk arannyal futtatott csokikat is, biztos nagyon jót tesz az emésztésnek. Az emeleten nézelődtünk többet, az ajándék-és játék osztályon, valamint az egész évben berendezett karácsonyi részlegen. Ha valaki kíváncsi az igazi luxusra, ezt mindenképpen meg kell néznie. Azért nem minden olyan drága, tudtunk volna haszontalan apróságokat venni, de sajnáltuk rá kiadni a pénzt csak azért, mert szép. A lakberendezési osztályra is bekukkantottunk, ahol rácsodálkoztnk a 2 milliós Ralph Lauren íróasztalra, biztos nem lapra szerelve lehet elvinni. A műszaki osztályon természetesen a legújabb és legdrágább kütyük voltak kiállítva, amikről még nem is hallottam.
Pár perces metrózás után leszálltunk a Hyde parknál, ahol egy rövid pikniket tartottunk. Hatalmas zöldövezet ez a város szívében. Sok ilyen van Londonban, ezért nevezik az egyik legzöldebb városnak.

Sok futóval, turistával találkoztunk, nem sok időt töltöttünk el itt, nehogy lemaradjunk az óriáskerékről. Innen átsétáltunk a Buckingham Palota felé, miután megláttuk, hogy gyalog sincs messze. Hosszú sétány vezetett oda, mellette egy autóút, szinte csak taxik közlekedtek, mert ez már a belvárosi fizető zónában volt. Fél órás séta után megérkeztünk a palotához, az őrségváltás végére. Még láttuk az őröket, meg a zenekart elhaladni.

Nem tudtunk bemenni, mert előzetes időpont egyeztetés szükséges, időnk se nagyon volt. Egy nap alatt nem lehet mindent megnézni, de el tudjuk képzelni milyen lehet belülről, valami ilyesmi.

Ezután továbbindultunk a palotával szemközti park felé, mert abban az irányban megpillantottuk a London Eye-t. Szép nagy park volt ez, tavacskával, élővilággal, még mókusok is voltak itt. Sokan napoztak a jó időben. Amikor átértünk a parkon mentünk még néhány utcányit és megpillantottuk a Big Bent, a parlament óratornyát. Nagyon tetszett nekünk, minden oldalról lefotóztam, ahogy a képek között látszik.
A London Eye-ra még péntek este interneten foglaltam jegyet, hajókirándulással együtt, így olcsóbb volt valamivel. A Big Ben mellett állva megláttuk, hogy még át kell menni a Temze másik partjára az óriáskerékhez, ezért nagy loholásba kezdtünk, mert időpontra szólt a jegyünk. Nem késtünk el, de az utolsó pillanatban értünk oda. Kiderült, hogy nem volt ez probléma, mert folyamatosan engedik fel az embereket, nincsenek időpont szerinti turnusok. A jegypénztárnál javasolták is, hogy előbb hajózni menjünk, mert az rögtön indul. Én a fedélzeten voltam végig fotózni, a többiek lent a fedettben. Az óriáskerék tövéből indult el a hajó, az a rész nagyon tetszett, a legfontosabb látványosságok innen láthatók, kivéve a Tower bridge. Ahogy haladt a hajó, egyre rondább házakat láttam a parton, ez egy kicsit csalódás volt.  Az óriáskerék mellett és még sok helyen az utunk során, a folyó közepén kikötött és hánykolódó rozsdás hajókat láttam, rajta konténerrel. Nem tudom miért kell ezeket a turisták szeme előtt hagyni, kicsit szemétdomb jellege volt. Lehet, hogy talán az olimpiára készülő felújítások részei ezek a hajók, nem tudom, de embereket sem láttam rajtuk. A parton nagy szürke épületek, amik nem voltak elhanyagoltak, csak valahogy nem ezt a látványt vártam London belvárosától. Végre elértünk a Tower brgidge-ig, ahol visszafordult a hajó.

Ezt is nagyon jó volt élőben látni, pont olyan volt, amilyennek elképzeltem. A vasszerkezet szép világoskék, de csak szemből, mert beljebb fehér volt. Azt is lehet tudni előre, mikor nyitják föl.
Visszaérkeztünk a London Eye-hoz a hajókirándulásból, ittunk egy kávét a tövében és beálltunk a sorba, hogy felszálljunk London legnépszerűbb turistaattrakciójára. Közel fél órás sorban állás után jutottunk be a kapszulába. Láttuk amint forgás közben kiszállnak, majd két pofa egy hosszú nyeles tükörrel átvizsgálja a kabint, robbanóanyagot keresve. Ezután még volt annyi idő, hogy beszálljon a következő adag ember, még mindig forgás közben. Gyorsan beszálltunk és már pörögtünk is. A kabinban kijelölt helyek voltak a fotózásra, máshol torzított az üveg. Pont annyi embert engedtek beszállni, ahányan középen elférnének a padon ülve, így elég tágas maradt mindenki számára a fülke. Nagyon érdekes a kabinokat forgató rendszer, a kapszulák azonos sebességgel forognak a kerékkel, hogy mindig vízszintes legyen a lábunk alatt a talaj. Amíg fent voltunk nem zavart a 135 m-es magasság a csúcsponton, a gyerekek se féltek. Fél óra múlva már véget is ért az utazás, most már értem miért akar mindenki feljutni rá.

Következő állomásunk a Szent Pál katedrális volt, ezt is mindenképp látni akartuk, ide is metróval jutottunk el. A 300 éves katedrálist jól körbeépítették, alig lehet lefotózni, nincs előtte hatalmas tér sem.

Viszont a legnagyobbak között van, elég látványos méretekkel, belül sajnos nem engedték megörökíteni, de beszúrok róla egy képet.

Hazafelé még beugrottunk a Piccadilly Circusra, mert a visszavezető metróvonalon ez is útba esett.

Itt is nagy felújítások voltak, mindenhol a tataroznak az olimpia miatt. A világító reklámtáblák fele nem is működött és az utakat is javították. Nagy dugó volt a téren, de szinte csak az emeletes buszoktól és a taxiktól. Én egy kissé nagyobbnak képzeltem el, kisebb mint nálunk az Oktogon, viszont jó zsúfolt. Hatalmas tömeg hömpölygött mindenfelé. A nap is lement mire visszaindultunk a metróval a kocsinkhoz. Végül is este tízre értünk haza, de a lehető legtöbb helyre sikerült eljutnunk. Ha beleszámítjuk azt, hogy ezt két gyerekkel tettük meg nem is olyan rossz. A gyerekek nagyon jól bírták, szinte egész nap nem szóltak, hogy fáradtak. Ádikának este 8 után már majd leesett a feje a metrón, pedig aludt délután a babakocsiban.
Összegezve sajnos nem sikerült mindenhova eljutnunk, amiket láttunk az nagyon tetszett, viszont kissé csalódtunk is a folyóparti házak látványa és az otthagyott rozsdás hajók miatt. Párizsban nagyobb terek, szellősebb utcák vannak, ezért az egy kicsit jobban tetszett. Viszont itt is egyedülálló látványosságok várnak, ezért biztosan visszatérünk még ide, hogy a többit is megnézzük.

Iskolakezdés

Szeptember 6-án elkezdődött itt is az iskola. 8.45-re kellett odaérni, már sokan gyülekeztek. Aznap reggel szakadó esőben érkeztünk az iskolához. Az igazgatónő köszöntött mindenkit a kapuban egyenként. Velünk szóba is elegyedett. Nem győzte mondani, mennyire örül, hogy a Bence ide fog járni. Némi útbaigazítás után elindultunk az épület felé. Mi először a főbejáraton mentünk be, mert ott egy recepciós pultnál kellett jelentkezniük az új diákoknak. Itt kaptunk egy kulacsot és megvettük a kötelező iskolatáskát 4 fontért, mindenkinek ilyen van az osztályban. Ezután továbbhaladtunk az osztályterem felé, ahol már gyülekeztek a kis diákok. A helyes, fiatal, szőke tanítónéni már várta őt az osztályban. Az igazgatónő is újból melátogatott, így ismét odajött hozzánk. Kérdezte, hogy hogyan szólítsák a Benit, mert a "Bensz" fura nekik. Mondtuk, hogy Benny, vagy Ben. Megmutatták hova kell akasztani a kabátját, ahol már ott volt a neve is. Oda kellett elhelyezni a kajás dobozát is. Az osztályteremben kicsi téglalap alakú asztalok voltak kettesével összetolva, ezt ülték körbe a gyerekek. A táskájukat az asztalon lévő kosárba, a kulacsot egy szintén az asztalon lévő rekeszbe kellett helyezni. Ezután Beni leült a helyére, néhány percig még ott maradhattunk vele, vártam, hogy esetleg sírni fog, de szerencsére nem történt meg. Egész jól tűrte az ottlétet. Néhány perc múlva kezdték elhagyni a szülők a tantermet, így mi is elindultunk. Integettünk még egy párszor, minden rendben volt. Minden tanterem jól felszerelt, van benne projektor és számítógép is. Mivel az egész iskola földszintes, úgy oldották meg a termeket, hogy két bejáratuk legyen. Az egyik ajtó a belső folyosóra nyílik, a másik a szabadba, az udvar felé. Reggel, amikor hozzák a szülők a gyerekeket a külső ajtó felől közelítik meg a termet, bekísérik a gyereket és ugyanazon mennek ki.
Az első héten a Krisztivel vittük el a Benit az iskolába, hátha nehéz lesz a beszoktatás. A legnagyobb meglepetésünkre semmi probléma nem volt. Délután, amikor érte mentem, gondoltam, hogy nagy sírás lesz, hogy nem akarok ide jönni többet stb... Beni teljesen jól vette az első napot azzal együtt, hogy semmit nem értett az oktatásból. Beszéltünk a tanító nénivel, aki elmondta, hogy ez neki is nagy kihívás, mert még nem volt ilyen diákja, aki egy kukkot sem beszél angolul, de figyelt az órákon, nem volt gond. 15.15-ig tart a tanítás, erre az időpontra mentem érte. Már rengeteg szülő várakozott az udvaron. A többi osztálynak is ide nyílik a külső ajtaja, ezért vagy 10 osztálynyi diák szülei várakoztak kint. Hosszú "L" alakú az épület, sorban vannak egymás mellett a tantermek. A Beni a leghátsóban van, ezért  nem volt egyszerű a sok szülőn átverekedni magam a babakocsival. Egyszer csak kinyílt a tanterem ajtaja és a felöltöztetett, minden cuccukkal összekészített gyerekek ott vártak a kijövetelre. Elkezdték egyenként kiengedni őket az udvarra. Olyan volt ez, mint amikor a reptéren várunk valakit, hogy megjelenjen az érkezési kapunál. A tanárnő ellenőrizte, hogy az éppen kisétáló gyereknek ott van-e a hozzátartozója. Akinek nem volt, nem engedték ki. Nagyon figyelnek a gyerekekre, napközben is minden ajtót zárva tartanak. Beni úgy jött ki az első napon a suliból, mint ha már régóta odajárna, nem is értettük ezt a lazaságot. Nyilatkozni nem nagyon akart, de elmesélte, hogy nagyon kedves hozzá a tanítónéni, akinek van egy segédje is az órán. Volt rajzolás, írás, tornaóra, játék, számítógépezés, még mesét is mondtak nekik. Szerzett egy kis barátot is, akinek nem tudta a nevét és persze beszélni sem tudott vele, de jól eljátszottak. Itt még némileg az iskola a játékról és a játékos tanulásról szól. 4 éves korban kezdenek a gyerekek egy iskola előkészítőt, majd öt évesen a suli első osztályát, ahova most a Beni is jár. Nincs egész nap egy helyben ülés és koncentrálás az órákon, hanem egy kicsit játszhatnak is a gyerekek. Ez jobb is, mert így is túl sokat kellett ülni egész nap a Beni szerint. Nagyon barátságosak és segítőkészek a tanárok és az igazgatónő is, mint ha egy régi barátjuk lennénk. Aznap egyébként még e-mailben is jelentkezett az igazgatónő, leírta amit már reggel is mondott, mekkora öröm ez neki, hogy a Beni odajár és nagyon oda fognak rá figyelni. Sőt megkeresték az illetékes hatóságot is, hogy egy magyar tolmácsot kérjenek neki. Néha már zavarba ejtő ez a kedvesség és nagyon furcsa is nekünk, de ez nem megjátszás. Később visszajeleztek neki ezzel kapcsolatban, hogy ebben a kisvárosban már öt iskola jelezte, hogy magyar tolmácsra lenne szükségük, mert ennyi magyar gyerek kezdte el idén itt az iskolát. De talán nem is fog neki kelleni, mert nagyon jól veszi az akadályokat.
Az iskolakezdéssel kapcsolatban minden információt előzetesen letöltöttünk az iskola honlapjáról. Itt leírják, hogy mi a házirend és milyen egyenruhát kell beszereznünk. Minden iskolás gyereknek kötelező az egyenruha még az egyetemistáknak is. Régen otthon én is hordtam iskolai köpenyt, de ezt valamiért eltörölték, pedig külföldön ez sok helyen így van.
Ez a ruha nem egy nyakkendős öltöny még ebben a korban, hanem egy laza, de elegáns szerkó. Fekete cipő, szürke zoknival, szürke szövet nadrág, világoskék galléros póló. Ezeket a legtöbb nagyobb áruház ruhaosztályán elkülönítve árulják. Itt minden olyan ruházat egy helyen megtalálható, amit az iskolák kérhetnek. Nem is drágák ezek, 3 db pólóért pl. átszámítva 1500 Ft-ot fizettünk. Kellett még egy sötétkék pulóver az iskola hímzett emblémájával, ezt a város ilyen cikkekre szakosodott üzletében vettük meg. Itt mindenféle iskola logójával ellátott egyenruhákat forgalmaznak, sokféle méretben. Mi is azonnal találtunk méretet is, nem kellett egy napot várni a hímzésre sem. Megvettük a tornafelszerelést is, ami hasonló az otthonihoz. Mindent összeadva tehát, amit vettünk az az egyenruha /mindenből legalább két tétel/, torna ruha, iskolatáska és egy szintén kötelező lunch box, amiben az ebédet viszik a gyerekek. Összesen így az iskolakezdésre ~70 fontot /21.000 Ft/ költöttünk, könyveket, írószert semmit nem kellett venni, mert az iskola adja, ingyen. Nem is kell a gyerekeknek súlyos iskolatáskát cipelniük, egyrészt azért mert még nincs olyan sok tanulnivalójuk, másrészt minden könyvet bent tárolnak az iskolában. Ezért aztán nem kell megszakadniuk egy ilyen iskolatáskától:

A nagyobbaknak is csak egy ilyen hasonló táskájuk van. Ebben egy füzetet tartanak, meg az iskola értesítéseit hozzák haza, amik különféle tájékoztatók szünetekről, iskola utáni foglalkozásokról. A másik csomag az említett lunch box, vagy magyarosan ételhordó. Ez nem az otthon megszokott alumínium, vagy műanyag dobozok egymásra pakolt változata, hanem egy kis egyszerű dobozka, amiben tízóraira hasonlító ebédet visznek a gyerekek, akik nem fizetnek elő ebédre a suliban. A Beninek ilyet vettünk:

Ebbő is milló féle változat van, az osztályban nincs két egyforma. Mellette az iskola által adott kulacs, amiben szigorúan csak vizet lehet vinni, mert hogy az iskola az egészséges táplálkozás és ivás híve. Tehát csakis ezeket viszik magukkal a gyerekek, másra nincs is szükségük. Beninek azért még adott plusz házi feladatokat a tanárnő, de ezek is elfértek a táskájában.
Az iskoláról még annyit, hogy hatalmas területen helyezkedik el. A tanteremből kilépve játszótér és óriási füves mező várja a gyerekeket, ahol szaladgálhatnak, talán nagyobb, mint két focipálya, körben sűrű bokrok és nagy fák vannak. Van még itt saját ültetvénye is az iskolának, ahonnan a múltkor almát szedtek.
Beni már egy hete iskolás, korábban kell kelnie és nem maradhat fenn este sokáig, mint eddig. Reggelente azért már kezdi mondani, hogy nincs kedve suliba menni, rendezett már néhány cirkuszt is emiatt. De aztán mégis eljutunk valahogy és a végén még jól is érzi magát. Nem nagyon meséli el a történteket, úgy kell belőle kihúzni. Ha nekem elmondja, akkor este már nem hajlandó még egyszer elmesélni az Anyukájának, hanem közli, hogy kérdezze meg tőlem.
Ezen a héten már én viszem a Benit az Ádikával együtt. Reggel Anya felébreszt, amikor elmegy, 7.30-kor. Ezután összeszedem a gyerekeket és 8.30-kor nekivágunk a 10 perces útnak az iskoláig. Reggel megint gyülekező van a szokott helyen és a délutáni jelenet zajlik le, csak fordítva. Ha esetleg korábban érünk oda, akkor sem tudunk bemenni a tanterembe, csak 8.45-kor, amikor kinyitják az ajtót. Ekkor betódul az osztálynyi gyerek és szülő, mindenki egyszerre. Nem túl jó megoldás ez, nagy a felfordulás reggel is és délután is. Nem tudom miért nem lehet folyamatosan bemenni, mert így elég nagy a tumultus.
Benike a tanárok szerint azóta is rendesen viselkedik, figyel az órákon, próbálja valahogy megérteni miről van szó, jutalom matricákat is kapott a jó munkájáért. Ha nem tud valamit, elmutogatják neki, vagy figyeli mit csinálnak a többiek. Néhány hónap múlva már biztosan beszélgetni is fog a pajtásaival. Az iskola teljesen megszokta, hogy külföldi gyerekek járnak oda. Most véletlenül nem tudtak tolmácsot szerezni, de így is megoldják valahogy, nem esnek kétségbe. A gyerekekhez pedig olyan kedvesek, annyira odafigyelnek rájuk, hogy eszükbe se jut félni, vagy sírni az idegen környezet miatt. Ha eszembe jut, hogy otthon milyen tanáraim voltak az általános iskolában /tisztelet a kivételnek, mint pl. az ofő. / akik csak szívatni, megfélemlíteni és rettegésben tartani tudtak minket, örülök, hogy nem az otthoni iskolai rendszerben fognak tanulni a gyerekek. Azóta már biztos változott otthon is a helyzet de ha egy hat éves gyereknek hirtelen egész napra be kell ülnie egy padba, nehezebben szokik hozzá, mint ha ez fokozatosan történik, némi játékkal vegyítve. Így talán szívesebben jár a gyerek is iskolába, mert tudja, nem veszik el tőle egész nap a játék és a mozgás lehetőségét.
Azért kíváncsi lennék az otthoni első osztályos iskolakezdésre is, mert nem sokat tudok róla. Lehet, hogy már nincs ez a poroszos tanítási-rendszer. Ha valakit érint a dolog és írna róla, szívesen elolvassuk.

Nyílt nap a tűzoltóságon

Szeptember első vasárnapján nyílt napot szerveztek a helyi tűzoltóságon. Érdekelt minket, hogy miben különbözhet az otthonitól ezért a délelőtti órákban útra keltünk a szakadó esőben, hogy megnézzük. Az első hatalmas jármű a southamptoni reptér egyik tűzoltóautója volt, megnéztem, osztrák gyártmány. Talán már otthon is láttam ilyet Ferihegyen. A többi kocsi is nagyon modern volt, látszott, hogy van pénz az eszközökre. Volt itt komplett oktató kamion berendezve egy lakás egyes helyiségeit imitáló részletekkel. Itt mutatták be, hogy milyen veszélyforrások fordulhatnak elő egy otthonban. Külön kocsijuk volt az iskolai oktatásra is, mellyel rendszeresen járják a sulikat és minden korosztályt figyelmeztetnek a rájuk leselkedő veszélyekre. Az érdeklődés fokozása érdekében még a víztartályba is bemászhatnak a diákok, persze akkor üres:). A helyi oktató szerint már kisiskolás korban kezdik az előadásokat, fokozatosan eljutnak a kamasz korig, amikor jogosítványt szereznek a fiatalok. Akkor már hátborzongató fotókat mutatnak nekik mindenféle balesetekről, hogy elrettentsék és óvatosságra sarkallják őket, mert nem csak a tűzről szól itt a történet, hanem a mentésről, baleset-megelőzésről is, akárcsak otthon.

Mint mindig ez a program is inkább a gyerekeknek szólt, mindenféle játékot szerveztek nekik. Azért én is bekukkantottam egy tűzoltó kocsiba, a hátsó szektorban be voltak készítve az oxigénpalackok az üléstámlába applikálva. Rossz volt belegondolni abba, hogy ennek az autónak az utasai milyen katasztrófa helyszínére vonulhatnak ki. De legalább az valamennyire megnyugtató volt, hogy mindenre megvan a megfelelő berendezésük. Külön szekcióban mutatták be a kutyás életmentőket és a nagyméretű állatok mentésére szolgáló eszközöket, ehhez még egy mű lovuk is volt.

További képek az archívumban.  

Időjárás

Nagyon érdekes itt az időjárás. Nincs túl meleg, átlagban 18-20 fok van nyáron. Ez lehet kicsit hidegebb is, 16 fok  körül, meg melegebb is, nagyjából 25 fok. Télen viszont nincs annyira hideg. Néha fura az időjárás, mert nem tudom, hogy fázok-e, vagy melegem van, az is lehet, hogy mindkettő.
Napközben általában változékony szokott lenni az idő, akár egész délelőtt szakad az eső, délután viszont verőfényes napsütés van, 21 fokos angol kánikulával. Amikor otthon röpködtek a 42 fokok, örültünk, hogy a kellemes 20 fokban kirándulhatunk. Amikor egyszer rápillantottam a külső hőmérőnkre és 17 fokot mutatott, automatikusan vittem a pulcsit is magammal, ám mire kiértem a szabadba rájöttem, hogy nincs rá szükség, kellemes volt pólóban is az idő. Ha erősen süt a nap és bekúszik néhány felhő a nap elé, jóval hidegebbnek érezzük a levegőt. Olyan is volt már, hogy egyetlen felhő sem volt az égen, de ez teljesen kiszámíthatatlan. Valami ilyesmi:

Egyszer olyan egybefüggő szürkésfehér volt az ég, amilyet még otthon nem láttam, teljesen homogén volt a felhőzettől. Az egyik hétvégére tengerparti kirándulást szerveztünk, de nagyon pocsék idő ígérkezett aznapra. Mire elértük a célunkat úgy 50 km-re odébb, ott már kiváló idő volt. Sajnos a tengerbe csak bokáig merészkedünk, mert olyan 16 fokos lehet, ennek ellenére mindig látunk egy-két úszót. Amióta itt vagyunk nem esett rengeteg eső, sokszor volt jó idő is. De azért általában a felhős ég a jellemző, ha nem is ennyire felhős:

Nekem ez a kedvenc egem:)

Az emberek elég lazán öltözködnek 13 fokban is. A nőkön legtöbbször strandpapucs-szerűség van, amikor mi már a kabáthoz nyúltunk. A babakocsiban ülő gyerekükre sem adnak se zoknit, se cipőt, biztos ez még elég meleg nekik. De most van valami új hülye divat, hogy téli szőrös csizmát hordanak a fiatal lányok még 25 fokban is. Mit fognak ezek fölvenni télen?

A tengerparton sokan ücsörögnek, piknikeznek, ha jó az idő. Mi is voltunk néhányszor napozni, le is égtünk párszor. Egyszer olyan is volt, hogy pulóverben homokoztak a gyerekek a strandon. Tőlünk nem messze van egy medencés játszótér, oda szoktunk menni a Benivel pancsolni. Ha nincs is annyira meleg, de süt a nap, sokan mennek ki lubickolni a közel 19 fokban.

Mivel azért többet esik az eső, mint otthon, kevesebb a por is. Azt vettük észre, hogy szinte nem is kéne port törölni. Bár az utcákon amúgy is vigyáznak a tisztaságra, de gondolom, hogy mégis csak az eső miatt lehet ez.

Beni érkezése

Kicsit visszalépve az időben, már nagyon vártuk a napot, amikor a Beni is megérkezik hozzánk, ez nem volt más, mint július 8. Érkezésünk óta szűk három hét telt el, megvettünk mindent amire szükségünk volt az új lakásban. Ezalatt az Ádit is próbáltuk visszalendíteni a normál kerékvágásába, ugyanis sikerült teljesen kizökkenteni. Nem elég, hogy az első napokban egész nap autókáztattuk, egy ágyban kellett nyomorognia velünk, az új környezet is megviselte. Otthon nagyon jó evő és alvó volt. Ebéd után és este nem is kellett altatni, leraktuk az ágyába és rögtön elaludt. Itt semmit nem akart enni és órákig tartott elaltatni, a Beni is nagyon hiányozhatott neki. Később az új emeletes ágy alján altattuk, de onnan meg állandóan legurult, amikor eljöttünk mellőle. Közben Kriszti is elkezdett dolgozni, így napközben amíg én voltam itthon vele, nagyon nehéz volt etetni, nem volt kedve semmihez. Viszont sokat jártunk sétálni a levegőre, az legalább jót tett neki. Mi állandóan a Beni képét nézegettük és nagyon hiányzott nekünk. Neki ezalatt otthon nagyon jó dolga volt. Először a Gabi szórakoztatta és vitte jobbnál jobb helyekre, aztán a Papáékhoz ment, ahol szintén nagyon jól érezte magát.

Végre elérkezett július 8. megérkezett a Beni a Gabival, már nagyon vártuk őket. Kíváncsiak voltunk, mit szól majd az új helyzethez és a lakáshoz. A délutáni órákban mentem értük a reptérre, Kriszti nem jött velünk, mert még akkor dolgozott, így az Ádival mentem ki értük. Amikor az Ádi meglátta a Benit, azonnal átölelte, látszott rajta, hogy nagyon hiányzott neki, szinte megkönnyebbült. Miután nagynehezen visszataláltunk a parkolóba az autóhoz, kezdetét vette a másfél órás út a lakásig. Benikének nagyon tetszett az Ádival közös új szobájuk az emeletes ággyal. Egészen otthonossá varázsoltuk nekik a fali matricákkal, az otthoni képekkel a falon és az újonnan még otthon kapott verdás ágyneműjével. 

Mialatt Kriszti dolgozott sokfelé mászkáltunk a környéken, hétvégén pedig közös kirándulásokat tettünk, többek között képtárban található Swanage városába, ami egy kis félszigeten van és komppal mentünk oda. De voltunk az egyik kedvenc helyemen, a tőlünk délkeletre lévő Portsmouth-ban is ahol szintén sok érdekes látnivaló van, ilyenek mint a Spinnaker torony, tengerészeti múzeum, tengeralattjáró múzeum. Voltunk a másik irányban is Bournemouth-ban is, ahol finom arany homokos tengerpart van jó hideg vízzel, a városi mólón pedig egy vidámpark és egy színház is elfért. 

Az esti alvásokat közben úgy oldottuk meg, hogy a Gabi aludt az Ádi helyén az emeletes ágy alsó szintjén, Ádi pedig az utazóágyában. Ez újabb sokkot jelentett szegénynek, de legalább addig se gurult le az ágyról. Így teltek napjaink, amikor Gabi nagyi július 24-én visszautazott a dédihez Biatorbágyra, aki már nagyon várta őt.
Ezután már rám hárult a két gyerek szórakoztatása és ellátása. Kriszti minden este, vagy minden másnap este megfőzi nekünk a másnapi ebédet. Nagyon jól belejött a főzésbe, pedig nem volt sok ideje gyakorolni. Én a gyerekekkel 8-9 óra között kelek fel, vagy korábban, ez mindig az Áditól függ. Beni tudna aludni 11-ig is, de azt nem hagytam neki, mert hamarosan kezdődik az iskola, jó lesz, ha megszokja a korán kelést. Reggel a szokásos meséket megnézhetik a fiúk, utána tízórai. Ha jó idő van kint, kimegyünk egy kicsit sétálni a közeli játszóra, közben a Beni rollerezik, vagy bringázik. Délre vissza is jövünk ebédelni, majd Ádi lefekszik alukálni. Bár már sikerült neki visszaállnia a délutáni alvásokra is, azért még ott maradok vele egy kicsit, amíg elalszik, mert képes és kijön az ágyából hálózsákostul, az emeletes ágy alsó szintjéről. Egyébként vettünk neki egy ágyra szerelhető leesésgátlót az ebay-en 2 fontért, ettől legalább nem gurul le az ágyról.
A Benivel az ebéd utáni órákat játékkal, rajzolással, esetleg egy-egy film nézésével töltjük. Mikor Ádika délután néhány óra alvás után felébred, megint útra kelünk a környék felfedezése céljából. Néha bevásárolni megyünk a helyi kis boltba, vagy csak benézünk a postára, ami egyébként egy komplett kis üzlet, sok mindent árulnak ott. Van ott újság, az itt nagyon divatos üdvözlő kártya hegyek, játékok, élelmiszer, még reggelizni is lehet a postán. Ha a másik irányba indulunk el, még egy kilómétert sem kell megtennünk és hatalmas üzleteket találunk. Óriási autósbolt, műszaki áruház, ahol Benike szereti nézegetni a 3D-s tévéket, meg a táblagépeket és videojátékokat. Ha még egy üzlettel odébb megyünk, egy nagy ruha-és lakásfelszerelési boltot találunk. Nagyon nagy választék van és jóminőségű, de mégsem drága áruval. Ezektől a boltoktól még néhány száz méterre van az uszoda, párszor már jártak ott a Beni és Kriszti. Az uszoda mögött van egy hatalmas rét és játszótér, a képtárban is látható medencés. A medence 40 cm mély,  kerítés veszi körül, amit este hétkor bezárnak. Ez nagyon kultúrált és víztisztítóval ellátott létesítmény, amit mindenki ingyen használhat.
Délután négy körül hazamegyünk és alig várjuk, hogy Anya hazajöjjön. Vagy az ablakból figyeljük, vagy kint az utcán sétálunk és ott várjuk, mikor kanyarodik már be az utcánkba. Jól megy már neki a vezetés és a parkolás is. Sokszor elmegyünk még valahova délután is kocsival, rengeteg park, látnivaló van 10-20 km-en belül. Este, mikor visszaérünk, már mindenki kellően éhes és fáradt, így 8 órakkor, vacsora után mennek is a fiúk fürdeni, Beni kicsit később aludni.

Közlekedés

Először, amikor májusban kijöttünk tapasztalatgyűjtésre az első mellbevágó élmény az autóvezetés volt. Este, sötétedés után ültem be életemben előszőr jobb kormányos autóba, egy kia picantóba, ami a legkisebb és legolcsóbb bérautó volt. Eleve a jobb oldalról beszállni is egészen más egy kocsiba, ebbe viszont alig fértem be. Mondtam is, hogy menjünk vissza, kérjünk egy nagyobb autót, mert én ezzel nem megyek sehova. De aztán belegondoltunk, hogy semmi kedvünk nem volt ráfizetni egy másik kocsira, így mégis bepaszíroztam magam a járműbe. Először próbáltam kitapasztalni a kezelőszerveket. A váltón a fokozatok ugyanúgy voltak, mint a bal kormányos autókban, amire azt gondoltam, hogy majd biztosan a tükörképe lesz annak. A kormány alatti bajuszkapcsolók és a pedálok is azonos módon működtek az otthon megszokottal. Ezekkel tehát nem volt gond. A GPS-t gondosan beállítva elindultunk este, sötétben a Gatwick reptér bérautó parkolójából ezzel a szappantartóval. Az első nehézség az volt, hogy hol is kell mennem, az út melyik oldalán. Merre és hova kell pontosan kanyarodni és mik a szabályok a körforgalomban. Nagyon furcsa volt húsz évnyi vezetés után megszokni ezt az oldalt. A balkezes sebességváltás simán ment. Következett az autó pozícionálása a forgalmi sávon belül. Mivel eddig a jobb oldali sávban vezettem és balra, középre tendáltam a középső sávelválasztó vonal felé, itt is ez a beidegződést követtem. Ez azt jelentette, hogy a sávon belül elfoglalt helyemet /kék vonal/ az alábbi ábra szerint a bal oldaltól, jelen esetben nem az elválasztó vonaltól, hanem a padkától x távolságra foglaltam el.

Ez nagy baj volt, mert így lehajtottam a kocsival az útról. Szerencsére ez csak kétszer fordult elő és akkor is kis sebességnél, nem túl forgalmas úton :)  Ebből az egyiknél kicsit sikerült nekiütközni a szegélyköveknek is. Így oda kellett figyelnem, hogy nem a megszokott helyen, hanem a "rossz oldalon" van a kormány és ehhez képest kell belőni a sávban elfoglalt helyemet. Nem tettem mást, mint figyeltem mindkét oldalsó tükröt és azonos távolságot tartottam a két oldalon. Nagyjából három nap múlva sikerült is megszoknom, hogy a jobb oldalon ülök és inkább jobbra a felezővonal vonal felé húzódjak.

Bekanyarodáskor is voltak fura helyzetek, mert nem tudtam hirtelen, hogy hova is kéne kanyarodni, mi is a menetirány és honnan jönnek a többiek. Hamar észrevettem, hogy kanyarodáskor mindenhol tábla mutatja azt az oldalt, amerre mennem kell, ezután mindig ezt figyeltem és már ez nem volt kérdéses. 

A legérdekesebb a körforgalmi szabály, főleg ha több sáv van. A szabály szerint két,- vagy háromsávos körforgalom esetén az mehet a külső sávban, aki az első kijáratnál kimegy. A belsőben haladók nem mehetnek ki az első kijáratnál, csak a másodiknál, vagy a továbbiaknál. Ha ezt még három sávval cifrázzák, akkor gondolom a legbelső a harmadik, vagy a további kijáratok valamelyikén megy ki. Erre mindig figyelni kell a körforgalomba érkezéskor és úgy kell megválasztani a sávot. Észrevettem viszont, hogy sokszor ők sem tartják be ezeket és a külső sávból is tovább mennek, nem hajtanak ki az első kijáraton, biztos csak megszokásból. Sok olyan körforgalom létezik ahol egy közönséges útkereszteződés közepére felfestettek egy fehér pöttyöt, ez legalább nem kerül sokba, viszont biztonságosabb a közlekedés.

Végül szerencsésen megérkeztünk a szállodához, már éjjel 11 óra is elmúlt már, kezdtem belejönni a vezetésbe. Van aki azt mondja, hogy annak könnyebb, aki otthon nem vezetett, mert majd itt nem kell megszabadulnia a vezetési szokásaitól. Szerintem mégis könnyebb, ha van vezetési múltja az embernek, mert az egy dolog, hogy melyik oldalon megy a kocsijával, viszont az sokkal fontosabb, hogy egyszerre több tényezőre tudjon koncentrálni és erre csak a gyakorlott vezetők képesek. Most, hogy már van saját autónk és sokat is megyünk vele, teljesen megszoktam a másik oldalt, a parkolás sem kihívás.  

Egyébként Magyarországon 1941-ig jobb kormányos közlekedés volt. Ma a köztudatban a baloldali közlekedés csupán a szigetország egyik furcsa hagyományaként él, ám a Föld közel egyharmadán, jórészt az egykori brit gyarmatokon vezetnek jobboldali kormányzással, a kékkel jelzett területeken.

Különben itt a sofőrök nagyon udvariasak. Amikor bénáztunk az utakon és rossz sávot választottunk, mindig beengedtek maguk elé, mindenhol betartják a megengedett sebességet még az Audi-k és a BMW-k is. Meg is köszönik egymásnak az udvariasságot is, nem a vészvillogóval, csak kézzel. Nincs levillogás az autópályán, nem liheg senki a nyakunkban, hogy húzzunk már el. Viszont rengeteg kamerával figyelik az utakat és a piros lámpán áthajtókat. Az utak minősége kiváló és állandó karbantartás alatt vannak. Kicsit keskenyebbek, mit otthon, az alsóbb rendű utakon rendesen figyelni kell, olyan szűk a hely, de pont elég egy autónak. Az autópályákon dugók esetén világító táblákon megadják az ajánlott sebességet is, legtöbbször ez 40 mérföld/h, az autópályákon normál esetben 70 a legnagyobb megengedett sebesség, ami 112 km/h-nak felel meg. Érdekes, hogy a főutakon sok a sebességkorlátozó tábla, ahol pedig úgy érzem, hogy a sűrű kanyarok miatt még lassabban kéne mennem, kiteszik a feloldó táblát, vagy egy nagyobb sebességet mutató táblát, nem tudom miért mindig ott engedik a gyorsabb haladást, ahol nem is lehetséges.

A vonat,- és buszközlekedés is nagyon kiterjedt és jól szervezett, viszont drága, de ezzel egyensúlyban színvonalas és tiszta járműveken lehet utazni. Úgy vettem észre, hogy inkább az idősebbek utaznak busszal. A hozzánk legközelebbi buszmegálló mellett sétálva egyszer hiányérzetem támadt, de nem tudtam mitől. Rájöttem, hogy hiányoznak a graffitik a váró falairól.
Ha innen a 140 km-re lévő Londonba szeretnénk bemenni vonattal, vagy busszal, az is többe kerül, mint ha kocsival mennénk. Ha már legalább ketten megyünk, olcsóbb az autó. Viszont a fővárosba nem tanácsos autóval bemenni, ezért meg kell találni egy olyan köztes pontot, ami elég közel van hozzá és rögtön fel is lehet szállni valamelyik metróra. Már ajánlottak is nekünk egy ilyen állomást Londonban.

A mi városunkban is van egy jókora buszvégállomás. Sok emeletes busz közlekedik, de van hagyományos és kicsit kisebb is. Ezeket több vállalat üzemelteti egy összehangolt rendszerben.

Az autózásra visszatérve, parkoláskor mindenhol fizetni kell este hatig. Nem nagyon találtunk eddig ingyenes parkolóhelyet, csak elvétve. Még az elhagyatott tengerparti parkolókban is ott díszeleg az automata, ahol egy órára legalább egy fontért ott lehet hagyni a gépet. Az ilyen helyeken parkolóőrt még nem láttam, de mégis mindenki vált jegyet.
A felfestett zebráknál ha gyalogost látnak az autósok azonnal megállnak és átengedik őket. Vannak olyan gyalogátkelőhelyek, ahol nincs zebra, csak a kis rámpák és a középső járdaszigetbe vájt rés emlékeztet valamiféle zebrára, itt szinte sosem állnak meg és nem is lassítanak, biztos nem kell nekik. A múltkor a gyerekkel a karomon próbáltam átkelni, de nem nagyon érdekelte őket. Ezeknél az átkelőhelyeknél felfestették az útra, a gyalogosok számára jól látható helyre, hogy először jobbra nézzenek. Ez nem csak az ittenieknek segítség, hanem a külföldieknek is gyors eligazítást ad, hogy akkor most merre is kell nézni, ha gyalog át akarok menni az úton.
Ebben a témában mindenképpen említésre méltó a southamptoni hajóforgalom. A múltkor egy partmenti parkban töltöttünk el egy órát, ezalatt legalább öt óriás tengerjáró hajó futott ki. Minden földrészre indulnak innen hajók, itt van az egyik legnagyobb kikötő. Az óceán terminal dokknál láttuk a múltkor a Queen Mary 2 nevű hajót, ami a harmadik legnagyobb a Világon.

Sétahajók és kompok is akadnak szép számmal. A szemközti Isle of Wight szigetre is sok helyről indulnak hajók. Lehet itt gyors motorcsónakos sea safarit tenni és légpárnás hajóval is átkelhetünk a szigetre.  

Na, ez is jó hosszúra sikeredett.