Állatkert helyett foci

Vasárnap a Marwell állatkertbe szerettünk volna látogatni, de sajnos nem jött össze. Találkát beszéltünk meg az állatkertnél egy kedves családdal, akiknek szintén két kisfia van. 11-re kellett volna odaérnünk, de az óraátállítás miatt majdnem elnéztük az órát. Ami még nem lett volna baj, de futóversenyt rendeztek a házunk előtt, így nem is tudtunk kihajtani kocsival. Végre amikor elindultunk, rossz helyre vitt a GPS. Közben kiderült, hogy az állatkert nem nyitott ki, mert eltört egy vízcső a közelben. Jó későn értünk oda a parkolóba, akkor még bíztattak, hogy várjunk, nemsokára nyitnak. Ezt egy-egy 20 méterenként álló állatkerti alkalmazott közölte velünk a parkolóba menet. Legalább nem hagyták tudatlanul a sorban álló embereket, hogy miért is nem lehet itt haladni és bemenni. Parkolás után fél órát vártunk, majd minden autóssal egyenként közölték vagy háromszor, hogy sajnálják, de ma nem tudnak kinyitni. Ez már tájékoztatás felsőfokon.

Ekkor eldöntöttük, hogy sürgősen élelemhez kell jutnunk, így gyorsan átrobogtunk egy Harvester nevű kis étterembe. Ez egy nagy lánc, több helyen van éttermük. Nagyon kellemes hely volt, a pultnál kellett rendelni és fizetni, nemsokára mindent ki is hoztak az asztalhoz. Jó ötlet volt ide jönni, kiváló kaja volt.

Miután kipihentük az evés és az etetés fáradalmait, a közelben lévő Staunton Country parkba mentünk át, ahol ugrálóváraztak a gyerekek és jókat fociztunk.

Amilyen nehezen indult el ez a nap, annyira jól végződött. Sokat rúgtuk a bőrt és sétáltunk a parkban, nagyon jól éreztük magunkat a többiekkel a remek időben. 

További képek a galériában.

Napfény és Ferrarik

Már napok óta nagyon jó idő van, nem 15 fok, mint az előrejelzésekben, hanem 20-22, sehol egy felhő az égen, ilyenkor még napozni is lehet. Így hát a napfény mellé még tengeri levegőre is vágytunk, ami elég sokszor előfordul. Már többször jártunk ezen a Milford on Sea nevű parton, mert közel van, van jó kajálda, játszótér és remek tengeri levegő. A hely érdekessége, hogy a part menti töltés másik oldalán egy kis tó van, rengeteg madárral és part menti weekend házakkal, hidakkal.

El is hoztuk a piknik felszerelésünket, kinyitható széket, némi elemózsiával és termosszal. Van aki fürdőruhában napozott, nekem ez volt az első rövidnadrágos napom idén, cseppet sem fáztam, jókat napoztunk mi is és kavicsoztunk, megmásztuk az óriás köveket a parton.

A part egy hosszú földnyelvvel folytatódik, aminek a végén a Hurst kastély található, ezt akartuk megnézni, de nem jött össze, mert 2,5 km gyaloglás kellett volna hozzá, hogy elérjük. Ezzel még nem lett volna baj, de a babakocsit egyáltalán nem tudtam tolni a "kavics ágyban" ami a kastélyig vezetett.

Út a Hurst kastélyig

A víz felől, a másik oldalról is meg lehetett volna közelíteni, de már nem volt idő kocsival kerülni egy nagyot és hajókázni. Itt látszik az út, ami olyan mint egy töltés a két hely között.

Később hazafelé autózva megálltunk a Lyndhurst nevű városkában, ami nem volt egy nagy település, inkább falu. Viszont van Ferrari és Maserati szalonja, ahol bizony 60 milliós /Ft/  kocsikat is láttunk. Ennyi félét még a múzeumben sem láttam, főleg nem vadi újakat. 

Ezek itt Maseratik

Ferrari 57.400.000 Ft-ért

Maserati, 21.000.000 Ft-tól elérhető

Miután leesett az állunk még sétáltunk egyet a főutcán a naplementében. A városka szélén egy érdekes helyet találtunk egy nagy domb tetején egy fával. Voltak itt szabadon kószáló szamarak, valamiféle pálya, ahol talán lovas bemutatókat is tartottak. Láttunk leégett növényeket is errefelé, nem tudom, hogy az is esetleg valami bemutató része lehetett, vagy véletlenül égtek-e le, de érdekes volt. Persze ezek a helyek gondosan elkerítve és kitáblázva. 

Ez a Lyndhurst nevű városka a New Forest erdőség szívében található és rengeteg kirándulóhely, felfedezni való rész van benne, még a tengerpart sincs messze.

További képek a galériában.

Moors Valley Country Park

Remek délutánunk volt szombaton, amikor a Moors Valley-be látogattunk. Szinte nyári idő és hatalmas erdő fogadott minket. Sokan piknikeztek a tóparton, mi fociztunk és játszótereztünk, nem is keveset. Körbejártuk a Go Ape nevezetű famászó helyet, ahova előzetes oktatás után lehetett felmászni. Az erdő fáira kíméletesen ráerősítették a mászásra alkalmas helyeket ezek segítségével egyik fáról a másikra lehet mindenféle jópofa módon átmászni, természetesen védőfelszereléssel. Többféle pálya létezik korosztályok szerint. Meglepő volt, hogy egész messze bent az erdőben is mászkáltak ilyeneken és vagy 200 m-es kábelen lecsúszópálya is volt a nagyobbaknak. Állítólag a nagy pályán 3 órába tartott végigmenni. Talán már otthon is van ilyen.

Go Ape mászó park

Terep Segway-t is lehetett volna bérelni, nem kevés pénzért egy órára. Ez az az érdekes jármű ami két keréken gurul, felfelé kiáll belőle egy fogantyú, azon van a kormány. Az előre-és a hátramenetet a testsúly előre - hátra helyezésével indíthatjuk és van benne egy giroszkóp, ami automatikusan egyensúlyoz helyettünk. Én már mentem ilyennel, hamar meg lehet tanulni a kezelését.

Segway-ek a ház mellé támaszva

Természetesen kisvasutaztunk is, egyáltalán nem rázott, csak nagyon finoman zakatolt a jó hosszú szerelvény, amit egy igazi gőzmozdony húzott. Minden menet előtt a masiniszta szenet lapátolt a gépezetbe. Jó kis útvonalon vitt, először a tó mellet, majd több alagúton át a másik végállomásra, ahol egy komoly fedett kis pályaudvar volt, mini váróteremmel. Visszafelé a két hatalmas játszótér és egy felüljáró közelében vonatoztunk.

A kis utazásunkról az alábbi videót készítettem.

Szép nagy golfpályát is láttunk. A nap végén még jártunk egyet az erdőben, ahol egy kisebb fából készült labirintust és egy domboldalba épített mászópályát találtunk, a Beni többször is végigment rajta.

A parkban egyébként látogató központ, önkiszolgáló étterem és bringa kölcsönző is volt. A kerékpárosoknak kiépített erdei utakkal. Az erdőbe sorompós beléptető-rendszeren keresztül lehetett behajtani. Az épületek oldalán még kutyaparkolót is elhelyeztek kis karikával a póráznak.

A további képek az archívumban.

Itt sem különbek

Nem húzhattuk tovább, tegnap bejelentkeztünk egy szerelőhöz, mert egy ideje rémes zajok jöttek a jobb első kerék környékéről. A múltkor még a kereket is leszereltem, de nem láttam semmit. Ma reggel megnézték egy szervizben, nem abban, ahol eddig voltunk, mert ott valamiért azt éreztem, hogy átvernek. Előre kértem itt az árakat, nehogy meglepetés érjen, de közölték, hogy ne aggódjak. A kocsi felemelése után azonnal kiszúrta a pasas, hogy mindkét gumiharang tiszta olaj és egy lemez hozzáér hátulról a féktárcsához /ezért nem láttam/. Egyből eszembe jutott, hogy augusztusban cserélte a sumák szerviz ezt az alkatrészt, ezt elmondtam a szerelőnek is, erre azt mondta, hogy akkor vigyem vissza oda, nekik kell megcsinálniuk, 1 év rá a garancia. Olyan rendes volt az ürge, hogy telefonált a másik szervizbe helyettem és így azonnal át is mehettem, pedig más cég volt. Így megint a sumák szervizben voltam. Ők is felemelték a kocsit és ugyanazt mondták. Meg is egyeztünk, hogy ingyen kicserélik azt az elemet, de a másik oldali az fizetős, ebben meg is állapodtunk. Mire kimentem árat egyeztetni a recepcióra, 75 fontos ajánlattal vártak. Jó, hogy nálam volt a tavalyi számlájuk, amin 45-ért cserélték ugyanezt. Ezt közöltem az egyik szerelőjükkel, mire az csóválta a fejét, hogy az kevés lesz. Odalibbentettem nekik a régi számlát, hogy ennyiért kérem a javítást, mire sunyi mosollyal mondta az ürge, hogy jó, akkor legyen 45 font. Ha nincs nálam a régi számla, biztos nem tudom rábeszélni őket, hogy ne kérjék majdnem a dupláját, biztos be akarták hozni a veszteségüket a garanciális javítás miatt. Itt sem lehet megbízni a szerelőkben /tisztelet a kivételnek/, ráadásul ha külföldi az ember, még jobban kell figyelni.

Tengeralattjáró / Submarine Múzeum

Egész hétvégére esőt jeleztek, de szombat délelőtt sütött a nap. Gyorsan kitaláltam, hogy akkor nem kéne itthon ülni, gyerünk a Submarine Museum-ba. Fél órányi autóútra van tőlünk, dél körül el is elindultunk. Belépéskor először a fegyvereket néztük meg, különféle rakétákat és torpedókat. Itt még nem találtuk a jegypénztárt, továbbsétáltunk hát a bejárat felé. A szabadtéri kiállításon egy kutatóhajót, búvárruhát, egy betonba ágyazott parancsnoki tornyot és egy hatalmas propellert láttunk.

Ezek után elértük a bejáratot és megpillantottuk a beton talapzatra helyezett II. Világháborús tengeralattjárót, az Alliance-t. Állítólag ez az egy maradt meg, amit a japánok nem lőttek szét. Ezután nem sokkal kezdődött is a felejthetetlen sétánk a hajó belsejébe, ahol ki más tartott volna előadást, mint egy anno a hajón szolgáló tiszt. A kirándulás a hajó hátsó részében kezdődött.

Belépéskor úgy éreztem magam, mint amikor egy repülőbe szállok be, olyan szűk volt az ajtó. Belül mindenfelé csövek, műszerek és kütyük látványa fogadott, a padlón kívül mindenhol.

A látogatói csoport 25 főből állt, de így is szűkösen fértünk el, igaz, hogy egy helyre koncentrálódott a tömeg, a bácsi köré, aki magyarázott. Én igyekeztem lemaradni a fotózás miatt. Elmesélte, hogy egyszerre 65 fő teljesített szolgálatot a hajón. Azért, hogy a legénység nagy része elférjen ágyak voltak mindenütt, a folyosókon több szinten és a kabinokban is. Nem számoltam meg az ágyakat, gondolom nem volt mindenkinek sajátja, mert egyszerre úgy sem aludt mindenki.

A középső részbe érve elképesztő mennyiségű műszert láttunk, kapcsolókat és tekerentyűket, szerintem rosszabb, mint egy repülő pilótafülkéje. Innen irányították a gépezetet. Itt volt a periszkóp is.

Hátrébb volt a gépház a motorokkal, ami a tengeralattjárót hajtotta, rengeteg hengerrel.

Már az orr rész felé jártunk, amikor megláttuk a torpedó csövet, egy vörös lámpát tettek bele demonstrációként. A mennyezeten sínpályák, a helyiség két oldalán pedig a torpedók helyét láttuk.

Belűlről egész jó állapotúnak láttunk mindent, de kívül nagyon látszik a rozsda és a festék lemállása, úgy látszik annak a karbantartására már nem jutott pénz, nem baj így is nagyon tetszett a túra. Bár nagyon érdekes volt a belseje, azért jó volt kijönni belőle, mert elég szűkös volt a hely, főleg nekem. Gondolom inkább alacsonyabb emberekből állt a személyzet, mert sem a belső tér, sem az ágyak mérete nem lett volna elég méretes, 170 cm fölött.
Ezután betértünk a kiállítóterembe, ahol az emeleti részen mindenféle zászlókat, hajó maketteket, képeket és egyenruhákat láttunk. Voltak itt korabeli használati tárgyak is. A galéria szinten filmvetítést nézhettek az érdeklődők és mindenféle érdekes interaktív játékokat. Kipróbálhattuk milyen elzárni egy csapot a búvár ruhába applikált robot karral, láttuk hogyan "lát és hall" egy tengeralattjáró, valamint mennyi minden van a hajó tetején a periszkóp környékén.

Láttuk a 70/80-as évek és a mai tengeralattjárókon lévő három szintes emeletes ágyakat, különféle a kornak megfelelő tárgyakkal berendezve. Míg az előbbinél a Rubik kocka és a walkman volt a legénység szórakozási eszköze, addig napjainkban a laptop és az ipod jelenti a szórakozást.
A földszinten is volt egy kisebb tengeralattjáró, kettéválasztva, hogy belülről is látható legyen.
Egy másik teremben a Holland One nevű tengeralattjáróról vetítettek filmet és képek is voltak a falon. Ez volt a Brit Királyi Haditengerészet első tengeralattjárója 1902 körül. A hajó elsüllyedt és sokáig nem is találták meg. Óriási szenzáció volt, amikor 69 év után 1981-ben előkerült. A teremben vetített film a hajó konzerválásáról szólt, felújításról még szó sem lehetett, a hajó állapota miatt. A hajótestet különböző korróziógátló anyagokban 5 évig áztatták, mire egyáltalán hozzá tudtak nyúlni. Utána 40%-os relatív páratartalomnak kellett lennie a tárolóhelyiségben a levegőnek, hogy ne induljon be újra a rozsdásodási folyamat.
Egy jó kis délutánt töltöttünk el a múzeumban, kellett is a jó idő a külső látványosságok miatt. A múzeum pont szemben van Portsmouth kikötőjével, így hazafelé készítettem néhány képet  a partról.

A portugál pénztáros

Tegnap élelmiszer beszerző körúton voltunk az ASDA nevű bevásárlóközpontban, ami itt nem hipermarket, hanem supercentre, vagy superstore néven fut. A TESCO mellett még ez egy elég nagy lánc, de van még a Sainsbury's és még sok másik is. Mi általában az előbbibe járunk, mert közel van és jó nagy a választék mindenből. Szinte minden terméknél az a szokás, hogy az egységár mellett kiírják azt az árat is ami kettő vagy három azonos termék vásárlása esetén érvényes. Így mi is sokszor beleestünk ebbe a csapdába, többet vettünk, mert úgy olcsóbb. A lényeg, hogy a végén mindenki azt hiszi, hogy jól járt. 

Már sok beszédes pénztárossal találkoztunk, de ez a tegnapi volt a legérdeklődőbb. Ránézésre én töröknek mondtam volna az 55 körüli fickót. Miközben pakolta a vonalkódolvasó előtt a cuccainkat máris érdeklődött, hogy portugálok vagyunk-e. Mondtuk, hogy magyarok, erre folytatta mosolyogva, hogy nála és nálunk sincs se munka, se pénz, se mindenféle juttatás, ezért mindenki ide jön. Közben még a melónk felől érdeklődött, meg a gyerekekről is. Kérdezte ismerjük e az ő országát, tudjuk, Lisszabon a fővárosa, szép város. Közben már majdnem végzett a kódolvasással és még mindig beszélt. Eszembe is jutott Rodolfó, vigyázat csalok, csak a kezemet figyeljék. Annyit beszélt, hogy nem is figyeltük szinte, hogy mit csinál. De rendesen blokkolt mindent és nem volt tolakodó sem. Az a barátkozós fajta volt. Biztos megörült, hogy újabb külföldivel találkozott. Azt is említette, hogy 0 nyelvtudással jött ide. De akkor, hogy kapott munkát? Ezt már nem tudtuk megkérdezni tőle. 

Viszont a  végén megadtuk szegénynynek a kegyelemdöfést: Nem hiányzik a napos Portugália??? Jaj dehogynem, jött a válasz és ezzel el is búcsúztunk a barátságos pénztárostól.

Bence úszik

Ádi az uszoda aulájában

Nagy nehezen sikerült rábeszélnünk Bencét, hogy folytassa az úszást amit annyira szeretett otthon és mindig örömmel ment Edi bácsihoz a Turbó Úszósuliba. 

Ma voltunk először a tőlünk 10 percre levő Fleming Park tanfolyamán. Úszni már korábban is jártunk ide, de az inkább pancsolás, ugrálás volt, mintsem tanulás, gyakorlás. Először nagyon húzódozott, izgult, de aztán kiderült, hogy az egyik edző az osztálytársának az anyukája. Nekem is nagy kő esett le a szívemről, hiszen őt Bence mégiscsak ismeri, naponta látja, nem teljesen idegen. Láttam rajta, hogy ő is megnyugodott és onnantól kezdve ott is hagyhattam őt. A gyerekeken és a személyzeten kívül senki nem tartózkodhat a medence területén, a szülők az első emeleten lévő kávézóból az üvegfalon keresztül figyelhetik csemetéiket. Bence jól vette az akadályokat, ügyes volt, meg is dicsérték, a végén pedig teljes komolysággal közölte velem, hogy Anya, ez a heti 1 óra túl kevés :-)))

Bejegyezte: Kriszti