Most, hogy elkezdtem dolgozni, kénytelen vagyok vonatra szállni, hogy bejussak a belvárosba. Már jó régóta kocsival jártam mindenhova, de mivel most csak egy autónk van, vonatozom. De amikor megláttam, hogy is néz ki itt egy vonat, jobb kedvre derültem. Nagyon kultúrált és tiszta. Jó példa arra is, hogyan kell úgy lefektetni és összekapcsolni a síneket, hogy ne zakatoljon. A kocsikban a hangszigetelés is kiváló.
Rengetegen igénybe veszik, még bringástul is képesek vonatozni. Egyébként a legtöbb kerékpáros, akiket látok a vonaton, jól felszerelkeztek mindenféle védőruhával. Majdnem mindegyiken profi vízálló nadrág, valamilyen rikító dzseki van és persze kerékpáros sisak. Sok bringát tárolnak a peronok mellett leláncolva, aki éppen nem hurcolja magával. Az itteni állomáson van egy ketrec is tetővel, ahova kártyás beléptető-rendszeren keresztül lehet bejutni, de egyébként minden be van kamerázva. A vonaton természetesen majdnem minden kocsiban tárolásra alkalmas helyet is kialakítottak. A vonatokat nem mozdony húzza, hanem motorkocsikból áll, errefelé nincs villamosított vasút, mindenhol dízelek pöfögnek, mindegyik Siemens gyártmány. Southamptonban hatalmas szerelvény karbantartó csarnokok vannak. A vonatokon a vezetőnél nincs visszapillantó tükör. de akkor, hogy lát hátra a masiniszta? Néhány szerelvényen láttam hátrafelé néző kamerát kívül felszerelve, de volt amin semmit. A kalauz adhat valamiféle jelet, mert az ajtók mellett lévő kis kapcsolószekrényben vadul nyomogat valamit indulás előtt.
Az állomásokon hasonló információs táblák vannak, mint a fenti. ABC sorrendben közlik a felsorolt uticélokra legközelebb induló vonatokat.
Az alábbi térképen látszik a déli vasúthálózat:
Az egyik kisebb állomáson tetszik a vasszerkezet piros-zöld festése:
Beszállás után az emberek többsége rögtön előkapja okostelefonját és vadul pöcörgeti, 90%-uk iphone-os. Én még ennyi iphone-t nem láttam, szinte mindenkinek az van a középkorútól az iskolás csitriig.
Sajnos a vonatok néha késnek, nem is keveset, ebben még van mit fejlődniük. Persze az is igaz, hogy egy London-Weymouth vonalon, ahol közel 50 megállóhely van, könnyű összeszedni néhány perces késést.
A múltkor még arra sem volt idejük, hogy a hangosbemondóval bemondassák a problémát (ami egyébként egy gép és az előzőleg felvett szavakat rakja egymás után) egy ember végigrohant a peronon és azt kiabálta, hogy aki Southampton Central állomásra akar menni, az előbb szálljon fel egy ellenkező irányba induló vonatra. Jól kezdődött az a reggel is. Végül is 2 megállót kellett így mennünk, természetesen visszafelé nem állt meg a mi állomásunkon, hanem robogott tovább a vonat. Mindenki elég pipa volt, hogy elkésik.
Az állomás különben fél óra sétára van a lakástól, de a legtöbbször Kriszti eldob egy közeli utcába. A vonatozás 15 perc, amikor leszállok még 7 percet kell gyalogolnom a cégig.
A vonaton járkál a kalauz, a határozottabb fajta mindenkitől elkéri a jegyét, de van, hogy csak mászkálnak fel, s alá. Nem minden állomáson van beléptető kapu, viszont Southamptonban mind a két irányra használják. Az állomások többségében igényes kávézók működnek, no nem az utasellátós típus, amolyan Costa színvonal. A southamptoni állomáson még középen is, ahol csak a vágányok és a peron van, ott is lehet kávézni. Amúgy ez nem olyan nagy állomás, mint a Nyugati Pu. inkább olyan kisvárosias.
A parkoló felől így néz ki az állomás, nem sok látszik belőle.
Én heti jeggyel járok, minden állomáson van egyébként jegyautomata, itt lehet bérletet is újítani és kártyával fizetni. Volt aki a kalauznál vett jegyet, arra még nem jöttem rá, hogy esetleg nincs is büntetés a jegy nélkül utazóknak, mert megvehetik a vonaton is.
Többféle vasúttársaság szerelvényeit látni errefelé, többek özött a nagyobb távolságokat megtevő Cross Coutry szerelvényeit. Ezek Manchester-be, Birmingham-ba, vagy ki tudja még merre mennek, ezeknek is jól néz ki a festése.
A legfrissebb hír, hogy a melóhelyen megengedték, hogy otthon parkoljak, így véget is ért a rövid vonatos utazásom.
