Otterbourne túra

Mára sem találták el az időjósok, hogy milyen időjárás várható. Az egésznapos eső helyett napsütés volt és 20 fok fölötti meleg. Így a beltérre tervezett programunkat kültérire változtattuk. Egyszer valahonnan szereztem néhány füzetkét, amikben rövid túrautak vannak 5,5 km és 17 km közöttiek. Egy rövidet kiválasztva délután útra is keltünk. Nagyon közel volt hozzánk az a parkoló, ahonnan indult a kirándulás. Mindössze 1300 m. Parkolás után néhány lépést tettünk és máris az erdőben találtuk magunkat, az Itchen folyó mellett. 

Nem is tudtam, hogy ilyen közel ilyen szuper kis erdő van. Elindultunk a keskeny csapáson. Még jó, hogy nem vittünk babakocsit, mert elég hepehupás volt az út. Beni hozta a rollert, Ádika a kismotorját. Ahogy egyre beljebb hatoltunk az erdőbe, végig a folyó mellett egyre sárosabb utakon találtuk magunkat. Jöttek is szemben a gumicsizmás, túracipős emberek, akik furcsán néztek, mert rajtam kívül a többieken csak szandál volt. Aztán a sáros út után jöttek a sáros pocsolyák, ahol az Ádit már nem engedtük motorral átgázolni, szandálban, közben a Beni végig velünk cipeltette a roliját. Én átemeltem és vittem az Ádit, a többiek mögöttem bukdácsoltak a sárban. Aztán amikor egy hidacskához értünk, a szandálos csapat leöblítette a lábát a jó hideg patakban.

Isteni párás levegőben és napsütéses melegben botorkáltunk a természet lágy ölén. Amerre láttunk mindenhol sűrű erdő és a gyorsan hömpölygő folyó vett körül. Több helyen volt zsilip, kis vízeséssel, illetve átvezető zsilipekkel. Egy idő után már két folyó között gyalogoltunk, szárazabb lett a talaj is és Ádika csak úgy hasított a csóványosban, amiből ki se látszott. 

Néhol elég keskeny úton mentünk, közvetlenül a folyó mellett, szinte a vízben jártunk, ezt sűrű növényzet váltotta közvetlenül a part és a víz határán. Egy ilyen helyen aztán Ádika szokás szerint nem fogadta meg a szavamat, miszerint ne mozduljon onnan, ahol van, amíg bevárjuk a többieket. Fogta magát és elindult, de rossz irányba, így becsúszott a vízinövények közé és mint ha a föld el akarná nyelni, motorral együtt elég mélyre besüllyedt. Szerencsére nem lett vizes, megfogta a nád, de az ijedség nagy volt. 

Utunk felénél láthattuk ezt a kis rejtett vízesést, innen nem messze egy rövid pikniket is tartottunk.

Ahogy tovább haladtunk nemsokára egy nagy rétnél jártunk, a túlvégén egy elég jó játszótér is volt, amit persze nem lehetett kihagyni. 

Közben én az eget fotóztam, gondoltam is, hogy milyen jó foglalkozás lenne ez nekem mint felhő fotós.

Amikor innen elindultunk, hogy folytassuk az utat vissza a parkoló felé, valahogy elvesztettem a fonalat, mert a város peremére kerültünk. Több járókelőt is megkérdeztünk, de elmondták, hogy még nagyon messze vagyunk, sokat kell gyalogolni. Valószínűleg áttértünk egy kerülőútra és az eredetileg valamivel több mint 5 km-es túránk majdnem 7 km-esre sikeredett. /utólag megnéztem a térképen, nem volt nagy kitérő/  Mindenki jól bírta a gyaloglást, főleg az Ádikán csodálkoztunk, aki szinte teljesen végigmotorozta a távot, ráadásul a délutáni alvása is kimaradt. De a Benike is jól viselte a sok gyaloglást, pedig folyton tiltakozik ellene. Azért nagy megkönnyebbülés volt elérni a kocsit és hazajutni.
Az összes kép itt tekinthető meg.