Téli nyaralás Tenerifén 1. rész: A Hotel

Pont 5 éve voltunk itt, igaz akkor szeptember volt. Már akkor hallottuk, hogy itt télen is meleg van, elég hihetetlen volt. Gondoltam most meglátjuk. Azért csomagoltunk hosszú nadrágot és pulcsit, kár volt. Szinte egyáltalán nem kellett, talán csak az egyik este. Amikor megérkeztünk a szigetre és kiszálltunk a gépből, azonnal megcsapott a langyos levegő, decemberben ilyet érezni több, mint felemelő az angliai időjárás után. Kiszállás után rögtön átvettünk a bérautót, egy Peugeot Bepee-t, borzasztó gyenge motorral. Éppen csak elfért benne a cuccunk, pedig ez olyan puttonyos-féle, de nem volt hatalmas a csomagtere.

Fél óra autókázás után megérkeztünk a hotelhez. Ez a déli parton, nem messze a Las Americas üdülőhelytől a Duque strandnál, Adeje-n volt. Szerintem ez a két legjobb része a szigetnek, ha valaki napozni, strandolni akar, a hullámos se túl nagyok.

Tenerife a Kanári-szigetek egyik legnagyobbika

További infó a szigetekről itt a Wikipédiában. 

Nagyon szuper 4 csillagos szálloda volt, szépen kivilágítva, még parkolót is találtunk előtte. 

Megkaptuk a négy ágyas szobánkat, ami szerencsére a belső udvari medencére nézett, nem az utcára. Ezt láttuk az első emeleti szobánk erkélyéről. A portás viccesen megjegyezte, hogy a víz 24 fokos és neki az elég hideg.

Nemigen foglalkoztunk a kipakolással, hanem még este rögtön elindultunk felfedezni a hotelt és környékét. Itt aztán minden helyet kihasználtak. A recepcióval szemben szép karácsonyfa, hosszúkás nagy aula és bár volt. Itt esténként műsor, vagy halk zene szólt. Szerencsére a szobánkba semmi sem szűrődött fel.

Esti műsor a földszinten

A földszintről az alagsorba vezető így nézett ki.

Ahogy leértünk játékterem, játszóház látványa fogadott, amiket persze rögtön ki kellet próbálni.

Az alagsorban SPA-center, ahol masszíroztatni is lehet, konditerem, szauna és lábbőrlerágó halak is voltak, melyek erről a folyosóról nyíltak.

Ugyanitt lent még egy bárt és egy disconak nevezett helyiséget is találtunk, itt is láttunk különféle műsorokat a kisebb színpadon. A probléma csak az volt, hogy rengeteg oszlop volt középen és nem lehetett jól látni csak kevés helyről. Voltunk itt bűvész-és ABBA show- is.

A medence körül elég sok napozóágy hevert. Sokan itt is alkalmazták azt a megoldást, amit már otthon is rühelltem, reggeli előtt lefoglalták a törölközőjükkel a napon lévő ágyakat és jó sokáig nem is mentek vissza. Aki napozni akar, az álljon. Sajnos ezen a belső udvaron elég kis területen sütött a nap.

Látkép a tetőteraszról

A medence mögött bár volt, ahol kajálni is lehetett, de nem volt nagy szám. Mellette állandó büfé az all inclusive-osoknak, ha esetleg a napi három étkezés között megéheznének. 

Az épület mögött pingpong asztal, kültéri játszó, billiárd, minigolf, focipálya, teniszpálya és egy parkoló volt. Az utolsó napokban jöttünk rá, hogy a tetőn is lehet napozni, ahonnan a kilátás is pazar. Az épület tetejének egyik felén ez a képen nem teljesen látszó hatalmas napozóterasz volt, a másik felén napkollektorok sorakoztak a meleg víz előállítása céljából. Volt még két jéghideg vizes kisebb medence is. Na itt is sokan napoztak nem nagyon volt szabad ágy, nem kellett tartani attól, hogy árnyék lesz, mert ez volt a környék legmagasabb épülete.

Beni fogadásból beugrott a hideg vízbe

Panoráma a tetőteraszról

Körben minden irányba elnézhettünk. A hegyek felé, a bevásárlóközpontokra, a környező hotelekre és a tengerre is, sőt a naplemente is kitűnően látszott.

A szálloda saját szórakoztató csapata állandó programokat szervezett a gyerekeknek, akik nem voltak túl sokan. Az évnek ebben a szakában ugyanis inkább a nyugdíjasok voltak többen. Nem értem miért, mert sokkal nagyobb élmény ide eljönni a hideg Európából télen, mint nyáron. 

Az étteremben rengetegen elfértek, látszott is, hogy szinte teltház volt. Azonban a jobbnál jobb kaják sose fogytak el. A személyzet nagyon pörgött, mindenki után abroszt cseréltek és az üres edényt azonnal vitték, elsőrangú volt a kiszolgálás, a reggeli svédasztalos volt.

Az én kedvencem a sonkás sajtos omlett volt, ezután csipegettem néhány croissantot tejeskávéval, majd néhány palacsintával zártam a menüt, pár narancs dzsuzzal leöblítve. Itt is látszott, hogy az idősebbek vannak túlsúlyban. Némelyiknek annyira sietős volt a dolga, hogy simán beálltak elém a sorba, de én egy lépéssel magam mögé utasítottam őket. Nekünk a teljes panziós ellátás sok lett volna, délben, a melegben úgysem tudunk megint enni, ha így bereggelizünk (nekünk csak reggelink volt) de max. a félpanzió elegendő, főleg, ha a nyaralás egyik felét kirándulással töltjük, ahogy szoktuk.

A sok program közül egy hab partyn is résztvettünk, vicces volt derékig habban járni a focipályán.

A mikulás is jött annak a pár gyereknek az örömére, akiket a medence körül talált december 24-én.

A szálloda szórakoztató személyzete és egy idegen kisfiú jópofa sapkában

Ez a hotel minden igényünket kielégítette, a medence vize szerintem nem volt 24 fokos, de úszkálni jó volt. Minden tiszta volt, minden nap takarítottak és a személyzet mindig mosolygott (hiszen ez a dolguk). Beszéltünk egy fotós lánnyal is aki egész nap gyártotta a képeket majd 8 euróért elsózta a gyenge minőségű nyomtatóval készült papírképeit a hotel aulájában.

Na, ő is mesélt érdekes dolgokat a spanyolországi helyzetről, ő ugyan spanyol volt, de nem itt született, kénytelen volt otthagyni a családját és ide jönni, hogy keressen valamit, mert otthon nem sok munkája akadt Malaga környékén. Azt is megjegyezte, hogy őt is mindig lekapják. Én kínáltam is neki 8 euróért a róla készült felvételt, de nem kellett neki.

A szálloda környékén, ha kiléptünk az utcára további hoteleket, bevásárlóközpontokat, szupermarketeket találtunk, na és persze éttermeket. Ha valamelyik este úgy döntöttünk, hogy a teraszon vacsorázunk, könnyen beszerezhettük az elemózsiát. Sokféle ruhás-és műszaki bolt volt errefelé. Én nem találtam ezeket annyira olcsónak, mint ahogy híresztelik a híres vámmentes üzleteket, ahol olcsón lehetne műszaki cikkeket venni. A sok egyforma boltban gyanúsan sok régi típusú fényképezőgépet láttam olcsón, vagy néhol az árát sem írták ki. Szóval nem sok mindent tudtam volna venni ami nagyon megérte volna. Az élelmiszer olcsóbb, mint Angliában, jól ellennénk itt az ottani fizuból. A választék hatalmas és talán még az üzletek is még szebbek mint máshol. Főképpen ez a Hiper Dinónak csúfolt hipermarket. Mindenfelé találtunk autókölcsönzőt  és szórakoztató programokat szervező irodákat. A hotel aulájában is árultak hasonlókat minden nap.

Szóval sikerült kiválasztanunk a hasonlóan jó Las Americas utáni legjobb üdülőhelyet a szigeten a Playa del Duque-t, ahova bármikor még egyszer visszajönnénk, mert aaaaaaaannyira jó volt.

További képek itt láthatók a szállodáról.

Helytakarékos karácsonyfa

Ilyen az idei fánk. Nem is akar hasonlítani az igazira, pont ez a jó benne. A "levelei" feketék, vagy inkább sötétbarnák, úgy néz ki, mint valami újrahasznosított magnószalag. Mindenesetre nem foglal sok helyet és kicsire összecsukható, hála a Jézuskának.

Vonatozás Angliában

Az angol "MÁV" logója

Most, hogy elkezdtem dolgozni, kénytelen vagyok vonatra szállni, hogy bejussak a belvárosba. Már jó régóta kocsival jártam mindenhova, de mivel most csak egy autónk van, vonatozom. De amikor megláttam, hogy is néz ki itt egy vonat, jobb kedvre derültem. Nagyon kultúrált és tiszta. Jó példa arra is, hogyan kell úgy lefektetni és összekapcsolni a síneket, hogy ne zakatoljon. A kocsikban a hangszigetelés is kiváló.

Rengetegen igénybe veszik, még bringástul is képesek vonatozni. Egyébként a legtöbb kerékpáros, akiket látok a vonaton, jól felszerelkeztek mindenféle védőruhával. Majdnem mindegyiken profi vízálló nadrág, valamilyen rikító dzseki van és persze kerékpáros sisak. Sok bringát tárolnak a peronok mellett leláncolva, aki éppen nem hurcolja magával. Az itteni állomáson van egy ketrec is tetővel, ahova kártyás beléptető-rendszeren keresztül lehet bejutni, de egyébként minden be van kamerázva. A vonaton természetesen majdnem minden kocsiban tárolásra alkalmas helyet is kialakítottak.  A vonatokat nem mozdony húzza, hanem motorkocsikból áll, errefelé nincs villamosított vasút, mindenhol dízelek pöfögnek, mindegyik Siemens gyártmány.  Southamptonban hatalmas szerelvény karbantartó csarnokok vannak. A vonatokon a vezetőnél nincs visszapillantó tükör. de akkor, hogy lát hátra a masiniszta? Néhány szerelvényen láttam hátrafelé néző kamerát kívül felszerelve, de volt amin semmit. A kalauz adhat valamiféle jelet, mert az ajtók mellett lévő kis kapcsolószekrényben vadul nyomogat valamit indulás előtt.

Az állomásokon hasonló információs táblák vannak, mint a fenti. ABC sorrendben közlik a felsorolt uticélokra legközelebb induló vonatokat.
Az alábbi térképen látszik a déli vasúthálózat:

Az egyik kisebb állomáson tetszik a vasszerkezet piros-zöld festése:

Beszállás után az emberek többsége rögtön előkapja okostelefonját és vadul pöcörgeti, 90%-uk iphone-os. Én még ennyi iphone-t nem láttam, szinte mindenkinek az van a középkorútól az iskolás csitriig.
Sajnos a vonatok néha késnek, nem is keveset, ebben még van mit fejlődniük. Persze az is igaz, hogy egy London-Weymouth vonalon, ahol közel 50 megállóhely van, könnyű összeszedni néhány perces késést.
A múltkor még arra sem volt idejük, hogy a hangosbemondóval bemondassák a problémát (ami egyébként egy gép és az előzőleg felvett szavakat rakja egymás után) egy ember végigrohant a peronon és azt kiabálta, hogy aki Southampton Central állomásra akar menni, az előbb szálljon fel egy ellenkező irányba induló vonatra. Jól kezdődött az a reggel is. Végül is 2 megállót kellett így mennünk, természetesen visszafelé nem állt meg a mi állomásunkon, hanem robogott tovább a vonat. Mindenki elég pipa volt, hogy elkésik.
Az állomás különben fél óra sétára van a lakástól, de a legtöbbször Kriszti eldob egy közeli utcába. A vonatozás 15 perc, amikor leszállok még 7 percet kell gyalogolnom a cégig.
A vonaton járkál a kalauz, a határozottabb fajta mindenkitől elkéri a jegyét, de van, hogy csak mászkálnak fel, s alá. Nem minden állomáson van beléptető kapu, viszont Southamptonban mind a két irányra használják. Az állomások többségében igényes kávézók működnek, no nem az utasellátós típus, amolyan Costa színvonal. A southamptoni állomáson még középen is, ahol csak a vágányok és a peron van, ott is lehet kávézni. Amúgy ez nem olyan nagy állomás, mint a Nyugati Pu. inkább olyan kisvárosias.
A parkoló felől így néz ki az állomás, nem sok látszik belőle.

Én heti jeggyel járok, minden állomáson van egyébként jegyautomata, itt lehet bérletet is újítani és kártyával fizetni. Volt aki a kalauznál vett jegyet, arra még nem jöttem rá, hogy esetleg nincs is büntetés a jegy nélkül utazóknak, mert megvehetik a vonaton is.
Többféle vasúttársaság szerelvényeit látni errefelé, többek özött a nagyobb távolságokat megtevő Cross Coutry szerelvényeit. Ezek Manchester-be, Birmingham-ba, vagy ki tudja még merre mennek, ezeknek is jól néz ki a festése.

A legfrissebb hír, hogy a melóhelyen megengedték, hogy otthon parkoljak, így véget is ért a rövid vonatos utazásom.

Az erdő fényei

Valamelyik hétvégén ismét a New Forestben, egy Blackwater nevű helyen jártunk. Szeretünk oda menni, remek kirándulóhelyek vannak ott, a szabadon bandukoló lovak pedig külön kuriózumnak számítanak. Mikor egyszer korábban egy kis faluban jártunk errefelé, különös dolgot láttunk. Az autóúton átvezető patakot fedeztünk fel. Először azt hittem árvíz van, de később kiderült, hogy a vadlovak oda járnak inni, így legalább hozzáférnek a vízhez. A faluban egyébként minden kocsibejárónál elhelyezték azt a bizonyos rácsot az útba építve, ami lerázza a kerekekről a nemkívánatos lerakódásokat.

Most azon a részen voltunk, ahol a legnagyobb fák vannak. Már-már a kaliforniai mamutfenyőkre hasonlítanak, persze azoknál azért kisebbek, de állítólag onnan származnak ezek is.

Ez a két fa a legnagyobb, melyet tábla is jelez. Egyenként 105 tonnásak és még mindig nőnek.

Érdekesen nőnek ki az ágak a törzsből, mint ha utólag rakták volna oda azokat.

Sétáltunk egyet a közeli arborétumban is, ahol sokféle fát láttunk egy helyen. Az alábbi fát elneveztem elefánt fának, valamiért az jutott róla eszembe.

Estefelé pedig meglestük az erdőn átszűrődő napot. Olyan volt mint egy színházi reflektor.

Az erdőből kiérve még megálltunk a mezőn, épp akkor ment le a nap, miközben 100 méteres árnyékunkat a földre vetítette. 

Az erdőben láttunk egy nyugdíjas párt, akik iPad-del fényképeztek, óriási volt. Amint végeztek a megörökítéssel, berakták a kütyüt a hálós szatyrukba.

Innen hamar tovább álltunk, mert a vadlovak teljesen elaknásították a területet, ez nagyban megnehezítette a futkározást.

További képek itt.

Végre dolgozom

Hosszas keresgélés után véletlenül bukkantunk rá egy álláshirdetésre a nem túl messzi autógumikat árusító cégnél, akik sofőröket kerestek. Rögtön be is küldtem a jelentkezésemet, néhány nap múlva pedig behívtak. Egy szimpatikus srác interjúztatott, nem a helyi góré. Valami manager volt a központból, mert, hogy ez nem csak egy gumi szerelő műhely, hanem 10 raktárbázissal rendelkező nagyker is. Nem sokat kérdezett, mert előtte volt az önéletrajzom, abból mindent látott. Plusz kitöltettek velem még egy nyomtatványt, amin szinte egy az egyben ugyanazt íratták le, mint az önéletrajzban. Egy hét múlva vissza is hívtak, hogy október elsején mehetek dolgozni. Egyelőre ide a közeli kirendeltségre, de később át fognak helyezni Southamptonba. Az első napon gyors eligazítást tartott a főnök, kb 15 perc alatt lezavarta és minden létező oktatás megtartásáról papírt írattak alá. Ezután következett a tájékozódás a raktárban, majd a kocsi megismerése. Az első két napon összeraktak egy igazi tahóval, aki egész nap káromkodott, bagózott, böfögött és úgy ment a kocsival, mint egy állat, életveszélyes volt. Harmadnapra szerencsére felszívódott. A második héten át is helyeztek Southamptonba, sok tanulnivalóm már nem akadt. Ott kedvesen fogadtak, ugyanazzal a furgonnal mentem, amivel előtte is. Itt is folytatódtak a hivatalos papírokkal kapcsolatos mizériák. Már négyszer is kitöltették velem hasonlókat. Ráadásul az utolsót le sem adtam, mert, hogy postán is megkaptam ugyanazokat, gondoltam a kísérőlevélben leírtak szerint járok el és visszaküldöm én levélben a papírokat. Ez nem volt jó, mert másnap kérték vissza tőlem a cégnél is. Még aznap hazaszaladtam érte és bevittem. A következő héten azzal fogadtak, hogy késtem a leadással, ezért ebben a hónapban nem kapok fizetést, majd csak november végén. Na ez jó vicc. Rögtön reklamáltam, hogy ez így nem lesz jó. A főnökasszony rendes volt, mert rögtön intézkedett. Közben mi is írtunk a HR-nek egy érdeklődő levelet. Később módosították a szerződésemet is a korábban megbeszélt munkaórákra, mert az sem stimmelt és szóvá is tettem. A végén késéssel ugyan de átutalták a fizetésemet is, remélem a következő hónaptól gördülékenyebben megy majd.
A munka nem bonyolult, kétszer indulok neki egy nap és összesen 8-10 helyre kell mennem. 200 km körül megyek egy nap, a legtávolabbi hely 40 km-re van. Már a vezetésemet is letesztelték. Beült hozzám egy oktató és figyelt. A végén közölte a hibáimat. Állítólag nagyon rámegyek az előttem haladóra, ebben lehet valami, azóta jobban figyelek. Na de, hogy minden egyes megállásnál használjam a kéziféket, mert hátulról belém jöhetnek, ezzel nem értek egyet. Még arra az esetre is ezt javasolta, amikor mögöttem sorakoznak az autók, szerintem ez felesleges. Ja és inni sem lehet vezetés közben (nem alkoholra gondoltam, mielőtt jönnének a vicces megjegyzések), nem csak a telefonálás tiltott, na ezt meg nem is tudtam. Ha látta volna az előző pasast, aki 2 napig "oktatott" és 70 helyett 90 mph-val hajtott az autópályán, miközben evett...
Szóval szerintem 20 év vezetés után nincs szükségem oktatóra, de talán ezt ő is látta.
A bejárást úgy oldottuk meg, hogy vonattal járok. A lakástól 30 perc lenne gyalog a vasútállomás, de Kriszti reggel elvisz. Negyed óra vonatozás után leszállok és 5 percet sétálok a munkahelyig. Visszafelé gyalog teszem meg a fél órás utat. Eleinte idegenkedtem a vonatozás gondolatától, eszembe jutottak a magyar vonatok. Na ezek teljesen mások. Minden vonat Siemens gyártmányú, tiszta, igényes és csendes, pedig dízel motorvonatok. Az érkezési időkkel vannak problémák, de ezt majd külön megírom.
Már egy hónapja dolgozom, a kollégákkal próbálok beszélgetni, az ügyfelek is jó fejek, akikhez szállítok. Kaptam egyenruhát is dzsekivel, minden sötétkék, jól néz ki.
Nem egy nagy karrier, de kezdésnek egész jó és még élvezem is, az idő pedig nagyon gyorsan elmegy.

Születésnap stadion túrával

Szombat délelőttre kaptunk szülinapi meghívást Beni egyik osztálytársától. Izgalmasnak ígérkezett a program, mert a southamptoni 32 ezres foci stadion volt a helyszín. 

Megérkezésünk után egy emeleti helyiségbe invitáltak minket, ahol mindenféle szuper játék várta a gyerekeket. Plyastation és csocsó. 

Ugyanitt szolgálták fel a szomszédos helyiségben a nasit a gyerekeknek. Nem sok idő volt itt játékra, mert egyből érkezett egy focimezes úr, aki a stadion túrát vezette. Először a földszintre mentünk, ahonnan a nézők megközelítik a nézőteret, ez a széksorok alatt volt egy jó tágas helyen. Itt korábban felállítottak egy ugrálóvár elvén működő focikaput, ahol az ünnepelt apukájának védésével kapura lőhettek a gyerekek, akik voltak vagy húszan. 

Néhány lövés után elindultunk a pálya felé. Én még nem láttam ekkora stadiont, pedig ez nem a legnagyobbak közé tartozik. A gyerekek leültek a VIP helyek közelében, közben érdekes információkkal látta el őket a túravezető, többek között azzal, hogy a Beckham is focizott itt.

Ezután elsétáltunk az öltözők felé, a pálya közepénél volt a bejárat. Nagyon kultúrált volt minden, mint ha új lenne, a zuhanyzóba is bekukkantottunk.

Szép folyosókon és öltözőkben nézelődtünk, majd megmutatták azt a helyet, ahol közvetlenül pályára lépés előtt várakoztak a focisták. Itt minden játékosnak saját ülőhelye van, kis tárolórekesszel az ülése fölött, itt tárolják az értékeiket.

,

Itt különféle kis táblákat is találtunk a falakon, ahol a taktikát tudják megbeszélni a játékosokkal. Egy szomszédos helyiségbe kukkantva egy jó kis lelaxálót pillantottunk meg jakuzzival egybekötve. Így már ki lehet bírni.

Ezután hangos ováció mellett kiszaladtak a gyerekek a pályára, mint ha világhírű focisták lennének. Körbejártuk még egyszer a pályát és visszatértünk a játszó helyre. Később jobbnál jobb sütiket kaptak a gyerekek és némi ennivalót (jól is jött ez az ebéd előtti órákban) Felköszöntötték az ünnepeltet, majd minden gyerek kapott egy kis búcsú ajándékot. Ilyenkor ez a szokás, hogy a vendégek is kapnak ajándékokat. De annyi minden volt ebben a zsákban....  Hatalmas, címeres angol zászló szurkoláshoz, arcfestő készlet, színező, cukorka, csoki, lufi, meg még ki tudja mi más. Nagyon jól éreztük magunkat ezen a délelőttön, a házigazdák kedvesek voltak, a program szuper volt. Meg is említettem, hogy nem csak a gyerek élvezte a stadionlátogatást. A végén a szülők kollektíve segítettek a romeltakarításban. 

Kifelé menet megkerültük a stadiont, hogy eljussunk a kocsihoz, lenyűgöző volt az épület mérete.

Egyszer egy igazi focimeccsre is el fogunk ide jönni.

További képek itt.