Szikrázó London

Nem győzöm pótolni a lemaradásomat a blogírásban, de ezzel most törlesztek kicsit. 

Vasárnap olyan kivételes alkalomban volt részünk, hogy nem esett az eső, nem volt szél, ráadásul az egész napot szikrázó napsütésben töltöttünk Londonban. Nem is tudom, hogy az utóbbi hónapokban volt-e ilyen verőfényes nap. Az időjárás adott egy "pihenőnapot" mindenkinek, amikor a mostanában sokszor előforduló orkán erejű széllel kombinált esőt zúdítja ránk nap mint nap.

Korán reggel indultunk, ezúttal vonattal. Előző este lefoglaltam a jegyeket a neten, így az állomáson egy rövid kód beadása után meg is kaptuk a 8 db oda-vissza szóló jegyünket. Aznap sokan gondoltak hasonló programra, így az állomás peronja dugig volt családokkal. A vonaton már nem is volt ülőhely, de egyszer csak gondoltunk egyet és beültünk az első osztályra. Állítólag ha tele van a vonat, oda is lehet ülni. A kalauzzal egész úton nem is találkoztunk. A táj útközben elég uncsi volt. Mindenhol ugyanazok az egyenházak a hátsó zsebkendőnyi kifutóval, vagy szántóföld. Röpke másfél órás zakatolásmentes utazás után befutottunk a Waterloo állomásra.

Onnan London Eye felé vettük az irányt, majd a gyaloghídon át egyenesen a Trafalgar Sqare-re lyukadtunk ki.

Rövid pihenő után tettünk egy kört a téren. Szökőkút, Nemzeti Galéria kék kakassal, kanadai követség, ezekkel találkoztunk itt.

Nem volt annyira hideg a napon, de azért sapka, télikabát elkelt. Azonban némely angol fiatalokat még ez a néhány fok is megizzasztotta, így rövid gatyában és trikóban ücsörögtek a szökőkút mellett, néhány méterre tőlük mi, szinte síöltözékben, ahogy azt 7-8 fokban illik.
Utunkat folytatva nemsokára a Piccadilly Circuson találtuk magunkat. Megnéztük az új TDK reklámos kijelzőt, amit még az olimpiára újítottak fel. Még mindig azon csodálkoztam, milyen kicsi is ez a tér. Betértünk egy hatalmas souvenir boltba is, ott aztán minden volt ami a brit zászlóval, vagy annak színeivel ábrázolható.

Útközben még mi mindent láttunk.......

Rövid körutunkat a Regent Street-en át a Hamleys játékáruházba folytattuk.

5 szintes volt, de az alapterülete nem volt óriási. Az áruházban az egyik mozgólépcső bekrepált, így tolongtak a népek rendesen a 2 db liftnél. Pedig többször rájuk szóltak, hogy aki nem babakocsival van, használja a lépcsőt, de ezt percenként el kellett volna mondani, hogy mindenki felfogja, pedig nagy táblákon is jelezték. Amellett, hogy az áruház nem tűnt számomra olyan óriásinak, mint akár az amerikai társaik lehetnek, voltak nagyon érdekes, még sosem látott játékok. Például a törhetetlen távirányítós helikopter, mely körül egy gumiszerű keret volt, így aztán simán földhöz is lehetett vágni. De ami a legnagyobb talány volt a gravitáció mentes autó. A falon és a mennyezeten is könnyedén irányították, anélkül, hogy lepottyant volna. Nem fogtam meg, így nem jöttem rá a műszaki magyarázatra, mindenesetre a falakat sem tudtam megvizsgálni, beépítettek-e némi fémet a mágneses tapadás érdekében.

Néhány lépést tettünk innen az Oxford Circus-ra, majd az azonos nevű street-re, London híres bevásárló utcájára. A látványt nagyban színesítették az ötösével közlekedő emeletes buszok.

Nem találtam különösen érdekfeszítőnek ezt az utcát. Ugyanazok a boltok voltak itt is, mint bárhol az országban. Biztos voltak kuriózumok, de azokat nem vettük észre. Közben azt a vibráló pezsgést éreztem, mint amit az egész városban átélhet a látogató. Rengeteg ember, tömérdek szín, állandó mozgás jellemzi ezt a várost. Minél többször jövünk ide, annál érdekesebbnek látom.
Egy rövid kitérővel elértük a British Múzeumot. Nagyon nem akartunk itt időzni, mert két hónap múlva úgy is tüzetesen be fogjuk járni. Nagyon tetszett az óriási aula, mely az átlátszó tető révén mindig világos.

Az ajándékboltban a múzeumban kiállított témákhoz kapcsolódó souvenirek garmada, még hűtőmágnesnek álcázott múmia is kapható. A kiállítás egyébként nagyon érdekesnek ígérkezik, nem tudom, hogy fogjuk letudni fél nap alatt.
A múzeumot kívülről körbejárva, egy parkban szaladgáló mókusokat is meglestük. Innen hamar tovább indultunk, mert kényelmesen oda akartunk érni az állomásra.
A londoni szocreál építészet egyik remekművét is láttuk, nem volt egy szép látvány.

Visszafelé még egy ugrás a színházi negyedbe, ahol éppen a Lion King előadás végén özönlöttek ki a nézők.

Átkelésünket a Waterloo hídon csak az onnan elénk táruló látvány dobta fel. A híd maga egy egyszerű, semmit mondó, szürke beton híd. Az egyik irányban modern felhőkarcolók, a másik irányba nézve a szokásos londoni látkép tárul a kiránduló elé.

A híd tövénél még rondább beton Nemzeti színház. Ennél még egy Észak-koreai bunker is szebb lehet.

A végén csak megérkeztünk a Waterloo pályaudvarra. Tudom a Keleti pu. sokkal szebb és nagyobb, legalább is kívülről, de ez modernebb és tisztább, nem lehet összehasonlítani a kettőt. Igényes üzletekkel, kajáldákkal várják az utazókat és persze állandóan valaki szedi a szemetet.

Így ért véget az újabb londoni kiruccanásunk. A metrót és egyéb járművet most nem vettük igénybe, a pályaudvar nagyon közel van a látványosságokhoz, így az egy napra tervezett városnézés gyalog is teljesíthető.
További képek itt tekinthetők meg.

Milestones Múzeum

Az élő történelem múzeumába látogattunk Basingstoke-ba. Már korábban is láttuk a múzeum épületét kívülről, de nem tűnt valami nagynak. Miután végigjártuk az egészet, kiderült, hogy nem is olyan kicsi a repülőgép hangár méretű kiállítóterem. Érdekessége, hogy egy ipari csarnokban rendezték be a 100 évvel ezelőtti városok részleteit, korabeli házakkal (teljesen hasonlók mint a mai téglácskás házak) üzletekkel és járművekkel. Így aztán a látogató könnyen belebotlik egy ló húzta szekérbe, egy emeletes villamosba, vagy egy gőzhajtású autóba. Egészen napjainkig felvonultatják a különböző korokból még az éppen aktuális menő játékokat is, vagy akár láthatunk itt komplett berendezett nappalit a 30-as évekből, konyhát az 50-es évekből, vagy egy retró lakást.

Szinte teljesen úgy érezheti a látogató, hogy időutazáson vesz részt. Még korabeli ruhákba is be lehetett öltözni, akár a gyerekeknek is. A kiállított járművek olyan tökéletesen felújított állapotban voltak, hogy egyáltalán nem látszott mennyire korosak.

Hangulatos utcákon sétálgattunk, melyekben üzletek tömkelege fogadott. Ami a legszebb az egészben, hogy zárt csarnok lévén az időjárás nem befolyásolja az élményt, itt mindig remek az idő.

A bejáratnál még összeolvad a múlt és a jelen, az öreg gőzgép és a modern kivilágított lépcső.

Szintén nem messze a bejárattól, de még az emeletről ez a látvány tárul elénk. Talán nem is látszik milyen óriási területen működik a kiállítás. 

A kiállítási térből felfelé fotózva látszik a bejárati szint a kávézóval. 

A csarnok végébe egy kis sikátoron át vezetett az út.

Az idilli utcák különös látványt nyújtanak egy mai látogatónak.

Némelyik üzletbe be is lehetett kukkantani. Ott aztán még jobban elámulhatott a nézelődő a hatalmas fényképezőgép, játék, vagy az 50-100 éve használatos szerszámok mennyisége láttán. Volt itt még komplett asztalosműhely is. 

A kiállításon több rejtett zugra is bukkantunk, ahol sejtelmes fénnyel megvilágított tárgyak várták, hogy az érdeklődők szeme elé táruljanak, közben zene szólt, vagy audiovizuális effektek színesítették az élményt. Az utolsó tárlat a kiállításon egy hosszú folyosón terült el, ahol rengeteg ősrégi játékautomata és nyerőgép volt látható és kipróbálható. A 10 pennyért vásárolt zsetonnal működtek a gépek, ahol szokás szerint csak tapasztalatot gyűjthetett a nyerni vágyó látogató.

Az időutazást mindannyian élveztük és a végén természetesen nem maradhatott el a kávézóban a cappuccino és a sütike elfogyasztása sem, majd megtekintettük az ajándékbolt választékát is.

Jó kis délutánt töltöttünk el a Hampshire megye egykori életét bemutató történelmi múzeumban, miközben odakint szakadó eső és szélvihar tombolt.

További sok érdekes kép található itt a képgalériában.

Új kérdezőcsatorna aktiválva

Kedves Olvasók!

Aki szeretne velem kapcsolatba lépni, de nem akar a megjegyzés rovatba írni, az alábbi e-mail címre küldheti el kérdésit, észrevételeit. Ide bármit lehet küldeni, kirándulóhelyekkel, az itteni élettel, kiköltözéssel... kapcsolatban. 

kalandjainkangliaban@gmail.com

Tökfesztivál, tök jó volt

Már néhány hete, hogy ellátogattunk a Royal Victoria Country parkba, ez amolyan kirándulós, erdős, mezős hely, ahol piknikezni és kisvonatozni is lehet. Ezen kívül még a nyílt tengerre tartó óceánjárókat is megtekinthetjük menet közben. De most nem ezért jöttünk ide, hanem a tökök miatt, ugyanis egy olyan fesztivált tartottak itt, ahol mindenféle tökös dolgot láttunk, mint például a fenti képen látható óriás példányokat, amik nem a brit csúcstartók, mert ezeknél van még nagyobb is. Bár ezek mozgatásához is gépek és utánfutók kellettek.

Mindenféle vicces bábokat is idehordtak, első ránézésre nem sok közük volt a tökhöz.

A helyi templomot is kirakodóvásárrá alakították:

Megcsodáltuk a különféle portékákat, még magyar erős paprikát is találtunk, persze a gyártó már nem volt ráírva. 

A délután folyamán annyi magyar csapódott össze a helyszínen, hogy külön kolóniát alkottunk a sokaságban. A végén lementünk a közeli tengerpartra és együtt búcsúztattuk el a napot.

Megint úszik

Éppen helyet vadásztunk a Beninek, hogy újra úszhasson, amikor egy barátunk javaslatára felkerestük a southamptoni uszodában lévő úszóklubot. Már előtte is járt úszni, ide a helyi usziba, már végig is ment mind a 7 fokozaton elég gyorsan. Sajnos itt heti egyszer volt egy fél órás edzés, ami nagyon kevés volt neki. Bemelegítés nélkül ugrottak a vízbe és mindenféle úszásoktatónak nevezett túlsúlyos, vagy éppen mozogni is alig bíró tanárok keze alatt fejlődtek a gyerekek, amennyire tudtak. Persze nem az a lényeg, hogy ők, hogy néznek ki, de tanítani sem nagyon tudtak. Ráadásul amikor otthon voltunk nyáron és a gyerek nem járt, arra az időre is ki akarták fizettetni a díjat, ami persze nem olyan sok, de minek fizessünk, ha nem muszáj. Így kijelentkeztünk és mi vittük őt néha uszodába.

Most, hogy végre megtaláltuk ezt a klubot, heti három alkalommal is járhatna, de csak kétszer fog, mert a hétköznapi dugóban nem fogunk odaérni 5-re. Először elmentünk megnézni, hogyan is zajlik az edzés, legközelebb már résztvevőként voltunk jelen. El is jutottunk egészen a medence partjáig, de a gyerek kétségbe esett a sok idegen láttán, ezért hiába magyaráztam neki, hogy az edző bácsi mondta, hogy nyugodtan álljon be a többiek közé, ő csak nem akart. Na erre fogtuk magunkat és inkább eljöttünk.

A következő edzés nap szombaton reggel 6.50-től kezdődött, amikor is újabb próbát tettünk. Most végre sikerrel jártunk és Beni úszni kezdett az itt éppen legkisebbekkel. Azt tudni kell, hogy aki ebbe az úszó klubba jön, annak már jobban megy az úszás, vagy legalább is bírja a mély vizet. Nem mint ha mély vízbe tették volna, mert ez a csoport éppen az 1,20 m-es vízben edzett. Az uszodában van egy 25 m-es "nagy" medence, egy 5 m mély műugró medence és egy külön rész, ahol a kisebb gyerekeknek lehet játszani, két csúszdával. Az utóbbi így néz ki.

Ahol a Beni úszott, az a műugró medence volt. Az előző alkalommal itt hevesen gyakorolták jópáran az ugrásokat, többféle magasságból. Van itt fix és olyan rugózós trambulin is. Amit viszont nem tudtunk, hogy ebben a medencében a vízmélység állítható. A falon lévő kijelző mutatja az aktuális vízmélységet, gondolom a kívánt szint eléréséig nyomják a gombot, nagyon érdekes, még nem láttam ilyen medencét. 

A fenti képeket a google-ról csentem, mert a helyszínen nem lehet fotózni. Szóval az állítható mélységű medence alja lyukacsos, így tudják fel-le mozgatni a víz alatt. 

Egy jó 45 perces edzésen vett rész a Beni úgy, hogy a bemelegítést lekéstük. A végére már rendesen elfáradt, nem úgy mint az előző uszodában. Itt látszott, hogy míg az előző helyen ő volt szinte a legjobb, most majdnem sereghajtóként szerepelt. De még akkor sem ő ért célba utolsóként, amikor a többiek békalábat húztak. Az egyik, szerintem 1-2 évvel fiatalabb kislány olyan sebességgel úszott, hogy a többiek jóval lemaradtak mögötte, persze ő szabályos mozdulatokkal haladt, kicsit se kalimpált. Eközben a nagyobb medencében is elstartolt a többi korosztály egészen a felnőtt korig. Amikor a medence összes sávjában egyszerre kezdtek úszni, csak úgy forrt a víz, nem egy mindennapi látvány. 

Vasárnap ismét rossz idő volt, így visszamentünk ebbe az usziba, persze inkább a gyerek medencéknél áztunk és csúszdáztunk, vagy éppen a műugrókat csodáltuk. Egész kicsi 7 év körüli gyerekek is voltak, akik komoly kiképzés alatt álltak. A nagy medencében is úsztunk pár hosszt a Benivel, ő ugrált is. A medencét minden oldalról nem úszómesterek, hanem sárga-piros ruhás életmentők vették körül. Nekik nem nagyon tetszett ha valaki a fejesen kívül más módon ugrott a vízbe, ki tudja miért. Ebben az időpontban is, amikor nincs edzés és csak a nagyközönség látogathatja a medencét, gondosan kijelöltek sávokat az úszóknak sebességük szerint. De ők sem úszkálhattak ám akárhogyan, az is előírás ilyenkor, hogy az óramutató járásával megegyező, vagy ellentétes irányba kell haladniuk. Általában két egymás mellett lévő sávban a haladási irányok is eltérőek. 

Ami nem nagyon tetszett, hogy a kóceráj hatig van nyitva vasárnap és ötkor kitessékeltek mindenkit a gyerekrészből. Később kiderült, hogy privát szülinapi partit rendeztek a vízben, a tömeg meg menjen amerre lát, a nagy medence lubickolós sávjaiba. 

A lényeg, hogy a gyerek nagyon szereti a vizet és az úszást és itt végre megtaláltuk a neki való szintet és normális edzést. Ráadásul az egész heti 3 alkalmas egy órás mutatvány ugyanannyiba kerül, mint a heti egyszeri fél óra volt az előző helyen. Reméljük továbbra is megmarad  lelkesedése.

Családi Halloween móka céges alapon

Tudom óriási lemaradásban vagyok a blogírással, ezért most beszámolok a legutóbbi eseményről amin résztvettünk. Remélhetőleg ezután az időben visszafelé haladva tudom elmesélni el a további kalandjainkat és történéseket.

Ma délután céges bulira voltunk hivatalosak, amolyan elő-Halloween-re egy kellemes falusi "művházba". Ilyenkor összefuthatunk a Krisztike kollégáival és azok családjával, így történt ez mai is. A gyerekeket is hozta mindenki szépen beöltözve töknek, vagy éppen valami ijesztős hacukában. A szülők is kitettek magukért. Az egyik srác múmiának próbálta álcázni magát és az egész testét betekerte wc papírral, a neje szürke kukazsákból készített magának csinos kosztümöt, varázsrósityakkal. Természetesen díjakat is osztogattak a legjobb jelmezért. A győztes Drakula gróf volt és egy kislány, aki horrorisztikus "hercegnő" ruhát viselt véres fejjel. Láttunk még pár extrém öltözéket, jó volt a buli. Én csak szerényen a fenti pólót húztam magamra, Beni halálfejes pulcsiban, Ádika civilben (pedig volt tökruhája), Kriszti narancs-fekete szerkóban, fekete rúzzsal virított. Az arcfestésről lemondtak a fiúk, mint mindig.

A gyerekeknek mindenféle, témába vágó kreatív, ragasztós, szabdalós lehetőségek álltak rendelkezésre, közben élő 2 személyes zenekar szórakoztatott a legújabb nóták koppintásával. Az evés-ivás sem maradt el, töklevest is kaptunk.

Az asztalokat szépen feldíszítették, még konfetti méretű kis koponyák, boszorkányok és denevérek is hevertek szanaszét. Mint például ezek a csillogó fekete koponyák. Nem gyönyörűek?

Beni jópár álarcot is gyártott.

A céghez egyébként egyre több külföldi érkezik dolgozni, találkoztunk spanyol, görög és lengyel kollégával is, ők mind nagyon barátságosak és jó fejek. Az angolok között is van aki közvetlenebb az átlagnál, de azért ők távolságtartóbbak.

Az igazi Halloween-re még várnunk kell a hónap végéig, de a boltokban már régóta kaphatók az ünnephez kapcsolódó csecsebecsék. Annyi pénzkidobásra okot adó tárgyat lehet ilyenkor felfedezni, hogy hihetetlen. Felsorolni sem tudnám azt a rengeteg hasznavehetetlen kacatot, amit kínálnak a boltok. A Benike mindenáron meg akart vetetni velem egy véres kaszát, az nagyon kell nekünk.