Téli nyaralás Tenerifén 2. rész : Sziget túra

Ez alkalommal főleg olyan célpontokat választottunk a szigeten, ahova 5 éve nem jutottunk el. Ilyen volt például a Masca völgy a hegyek között.
Egy teljes kört akartunk menni a szigeten, kelet felé indultunk Los Gigantes felé. Ebből ugyan nem sok mindent láttunk, mert főleg a tenger felől látszanak a hatalmas függőleges sziklák, de ezt már láttuk 5 éve, amikor hajókiránduláson voltunk és a sziklák tövében ugrálhattunk be a vízbe.
Továbbhaladtunk a jól kiépített hegyi utakon.

Ahogy mentünk egyre feljebb, annál ritkábban lakott településeket láttunk.

Néha megálltunk egy-egy érdekes helynél, vagy panorámás résznél, ahol a tátongó szakadékok szélén fotózgattam, más is így tett.

A táj egyre sivárabb lett, enyhén még zöldesek a hegyek, de egyre kevesebb a növényzet.

Nem is kellett aztán túl sokat kanyarognunk ezen a messziről a Kinai nagy falra emlékeztető úton, meg is érkeztünk a rejtett kis faluba Masca-ba.

Masca völgy

Szerintem aki itt nyaral, mindenképp látnia kell. Az idevezető út nem volt rázós, elég jó minőségű utakat találtunk még a hegyen is, a szakadék mellett beton tömbök védtek meg a lezuhanástól.

Odaérve nem volt sok kiépített parkoló, egy körforgalomban álltunk meg, minden irányban elég meredek utak vezettek lesétáltunk a völgyhöz, volt ott egy jó nagy fa, aminek az árnyékában még zenélt is valaki, egy nagyobbacska ajándékbolt és alkalmi zöldséges is árulta a portékáit. 

A képgalériában látható az a hely, ahol megálltunk sütizni, na azt sem szabad kihagyni, egy jó házi torta kávéval és egy igazi narancslével leöblítve, közben tűző napsütés és kellemes 22 fok, mindez decemberben, hegyek között, még a tengerre is ráláttunk kicsit. 

Visszafelé az autóig jó meredek kaptatót kellett megmásznunk, de megérte.

Tovább folytattok körünket, így Icod felé indultunk, ahol egy ezer éves sárkányfára voltunk kíváncsiak. Ez sem volt túl messze, útközben változatos tájakon haladtunk, hegyek, völgyek, tengerpart, néhol vulkáni kopárság. Az út közepén menet közben megláttunk egy óriási tobozt is, na azt idecipeltük. 

Megérkeztünk Icodba, a látványos fa helye és a hozzá tartozó parkoló szépen ki volt táblázva.

1000 éves sárkányfa

Egy kisvárosban volt mindez, ahol sok minden nem találtunk, a fa környékén sétáltunk egyet, még panoráma is volt a tengerre. 

Következő állomásunk Puerto de la Cruz volt aznap. Ez már egy nagyobb város, rengeteg szállodával. A tengerben itt nemigen lehet megmártózni és a hullámok is hatalmasak voltak. Egy nagyobb medence-rendszert építettek ide, hogy tudjanak valahol pancsolni az itt nyaralók. Az idő is hűvösebb itt, a déli rész mindenképpen jobb.

Azért mégis érdemes ide eljönni, mert itt van a híres Loro Park a rengeteg állattal. Persze idejönni a városba kocsival és még az állatkertet is megnézni nem fér bele egy napba. Mi is többször visszajöttünk erre, hogy mindent megnézzünk.

Itt vacsoráztunk aznap egy olasz étteremben, nem volt nagy szám, mellette játszótérrel, így vártuk az estét.

Sétálgattunk a langyos időben, cseppet sem fáztunk még este sem. Közben mindenfelé, főleg a hoteleknél, kivilágított karácsonyfákba botlottunk. Nekem nem hiányzott a hideg és a hó.

A parton lófrálva érdekes látvány volt egyik oldalról az üzletsor, a másikról a tomboló tenger, valamiféle megvilágítással.

Szóval ezen a napon nemhogy egy teljes kört, még szinte egy felet sem tudtunk megtenni, annyi érdekesség van. Ha az ember még a Teidére is fel akar menni, az külön egy nap. Ez a vulkáni hegycsúcs nem csak a sziget legmagasabb pontja, hanem egész Spanyolországé. Oda elég hosszú, kanyargós út vezet, de látni kell. Autóúton mehetünk a több km átmérőjű kráterben, közben azt sem tudjuk, hogy már benne vagyunk. Most nem voltunk fent, csak az előző alkalommal, akkor nyár volt, de fent 3000 m fölött nagyon hideg volt. Ezt a csajok akik felmentek, valószínűleg nem tudták, mert egy szál pólóban szálltak ki a lanovkából.  Az utolsó 150 m-t a csúcsig csak engedéllyel tehetjük meg gyalog. Na ott aztán van holdbéli kihalt táj. Viszont a felhők látványa, amiket felűlről látunk, hihetetlen.

Ha valaki 2 hetet tölt el a szigeten és 1 hétre bérel autót, akkor is csak loholva jut el a legfontosabb látványosságokhoz. De legalább most már tudjuk hova érdemes menni. Már sok időt eltöltöttünk itt, de még mindig visszamennék, pedig nem nagyon szoktam ugyanarra a helyre újra elmenni. A szigetek klímája annyira kellemes, télen is, hogy állandóan ott tudnék lenni.

Téli nyaralás Tenerifén 1. rész: A Hotel

Pont 5 éve voltunk itt, igaz akkor szeptember volt. Már akkor hallottuk, hogy itt télen is meleg van, elég hihetetlen volt. Gondoltam most meglátjuk. Azért csomagoltunk hosszú nadrágot és pulcsit, kár volt. Szinte egyáltalán nem kellett, talán csak az egyik este. Amikor megérkeztünk a szigetre és kiszálltunk a gépből, azonnal megcsapott a langyos levegő, decemberben ilyet érezni több, mint felemelő az angliai időjárás után. Kiszállás után rögtön átvettünk a bérautót, egy Peugeot Bepee-t, borzasztó gyenge motorral. Éppen csak elfért benne a cuccunk, pedig ez olyan puttonyos-féle, de nem volt hatalmas a csomagtere.

Fél óra autókázás után megérkeztünk a hotelhez. Ez a déli parton, nem messze a Las Americas üdülőhelytől a Duque strandnál, Adeje-n volt. Szerintem ez a két legjobb része a szigetnek, ha valaki napozni, strandolni akar, a hullámos se túl nagyok.

Tenerife a Kanári-szigetek egyik legnagyobbika

További infó a szigetekről itt a Wikipédiában. 

Nagyon szuper 4 csillagos szálloda volt, szépen kivilágítva, még parkolót is találtunk előtte. 

Megkaptuk a négy ágyas szobánkat, ami szerencsére a belső udvari medencére nézett, nem az utcára. Ezt láttuk az első emeleti szobánk erkélyéről. A portás viccesen megjegyezte, hogy a víz 24 fokos és neki az elég hideg.

Nemigen foglalkoztunk a kipakolással, hanem még este rögtön elindultunk felfedezni a hotelt és környékét. Itt aztán minden helyet kihasználtak. A recepcióval szemben szép karácsonyfa, hosszúkás nagy aula és bár volt. Itt esténként műsor, vagy halk zene szólt. Szerencsére a szobánkba semmi sem szűrődött fel.

Esti műsor a földszinten

A földszintről az alagsorba vezető így nézett ki.

Ahogy leértünk játékterem, játszóház látványa fogadott, amiket persze rögtön ki kellet próbálni.

Az alagsorban SPA-center, ahol masszíroztatni is lehet, konditerem, szauna és lábbőrlerágó halak is voltak, melyek erről a folyosóról nyíltak.

Ugyanitt lent még egy bárt és egy disconak nevezett helyiséget is találtunk, itt is láttunk különféle műsorokat a kisebb színpadon. A probléma csak az volt, hogy rengeteg oszlop volt középen és nem lehetett jól látni csak kevés helyről. Voltunk itt bűvész-és ABBA show- is.

A medence körül elég sok napozóágy hevert. Sokan itt is alkalmazták azt a megoldást, amit már otthon is rühelltem, reggeli előtt lefoglalták a törölközőjükkel a napon lévő ágyakat és jó sokáig nem is mentek vissza. Aki napozni akar, az álljon. Sajnos ezen a belső udvaron elég kis területen sütött a nap.

Látkép a tetőteraszról

A medence mögött bár volt, ahol kajálni is lehetett, de nem volt nagy szám. Mellette állandó büfé az all inclusive-osoknak, ha esetleg a napi három étkezés között megéheznének. 

Az épület mögött pingpong asztal, kültéri játszó, billiárd, minigolf, focipálya, teniszpálya és egy parkoló volt. Az utolsó napokban jöttünk rá, hogy a tetőn is lehet napozni, ahonnan a kilátás is pazar. Az épület tetejének egyik felén ez a képen nem teljesen látszó hatalmas napozóterasz volt, a másik felén napkollektorok sorakoztak a meleg víz előállítása céljából. Volt még két jéghideg vizes kisebb medence is. Na itt is sokan napoztak nem nagyon volt szabad ágy, nem kellett tartani attól, hogy árnyék lesz, mert ez volt a környék legmagasabb épülete.

Beni fogadásból beugrott a hideg vízbe

Panoráma a tetőteraszról

Körben minden irányba elnézhettünk. A hegyek felé, a bevásárlóközpontokra, a környező hotelekre és a tengerre is, sőt a naplemente is kitűnően látszott.

A szálloda saját szórakoztató csapata állandó programokat szervezett a gyerekeknek, akik nem voltak túl sokan. Az évnek ebben a szakában ugyanis inkább a nyugdíjasok voltak többen. Nem értem miért, mert sokkal nagyobb élmény ide eljönni a hideg Európából télen, mint nyáron. 

Az étteremben rengetegen elfértek, látszott is, hogy szinte teltház volt. Azonban a jobbnál jobb kaják sose fogytak el. A személyzet nagyon pörgött, mindenki után abroszt cseréltek és az üres edényt azonnal vitték, elsőrangú volt a kiszolgálás, a reggeli svédasztalos volt.

Az én kedvencem a sonkás sajtos omlett volt, ezután csipegettem néhány croissantot tejeskávéval, majd néhány palacsintával zártam a menüt, pár narancs dzsuzzal leöblítve. Itt is látszott, hogy az idősebbek vannak túlsúlyban. Némelyiknek annyira sietős volt a dolga, hogy simán beálltak elém a sorba, de én egy lépéssel magam mögé utasítottam őket. Nekünk a teljes panziós ellátás sok lett volna, délben, a melegben úgysem tudunk megint enni, ha így bereggelizünk (nekünk csak reggelink volt) de max. a félpanzió elegendő, főleg, ha a nyaralás egyik felét kirándulással töltjük, ahogy szoktuk.

A sok program közül egy hab partyn is résztvettünk, vicces volt derékig habban járni a focipályán.

A mikulás is jött annak a pár gyereknek az örömére, akiket a medence körül talált december 24-én.

A szálloda szórakoztató személyzete és egy idegen kisfiú jópofa sapkában

Ez a hotel minden igényünket kielégítette, a medence vize szerintem nem volt 24 fokos, de úszkálni jó volt. Minden tiszta volt, minden nap takarítottak és a személyzet mindig mosolygott (hiszen ez a dolguk). Beszéltünk egy fotós lánnyal is aki egész nap gyártotta a képeket majd 8 euróért elsózta a gyenge minőségű nyomtatóval készült papírképeit a hotel aulájában.

Na, ő is mesélt érdekes dolgokat a spanyolországi helyzetről, ő ugyan spanyol volt, de nem itt született, kénytelen volt otthagyni a családját és ide jönni, hogy keressen valamit, mert otthon nem sok munkája akadt Malaga környékén. Azt is megjegyezte, hogy őt is mindig lekapják. Én kínáltam is neki 8 euróért a róla készült felvételt, de nem kellett neki.

A szálloda környékén, ha kiléptünk az utcára további hoteleket, bevásárlóközpontokat, szupermarketeket találtunk, na és persze éttermeket. Ha valamelyik este úgy döntöttünk, hogy a teraszon vacsorázunk, könnyen beszerezhettük az elemózsiát. Sokféle ruhás-és műszaki bolt volt errefelé. Én nem találtam ezeket annyira olcsónak, mint ahogy híresztelik a híres vámmentes üzleteket, ahol olcsón lehetne műszaki cikkeket venni. A sok egyforma boltban gyanúsan sok régi típusú fényképezőgépet láttam olcsón, vagy néhol az árát sem írták ki. Szóval nem sok mindent tudtam volna venni ami nagyon megérte volna. Az élelmiszer olcsóbb, mint Angliában, jól ellennénk itt az ottani fizuból. A választék hatalmas és talán még az üzletek is még szebbek mint máshol. Főképpen ez a Hiper Dinónak csúfolt hipermarket. Mindenfelé találtunk autókölcsönzőt  és szórakoztató programokat szervező irodákat. A hotel aulájában is árultak hasonlókat minden nap.

Szóval sikerült kiválasztanunk a hasonlóan jó Las Americas utáni legjobb üdülőhelyet a szigeten a Playa del Duque-t, ahova bármikor még egyszer visszajönnénk, mert aaaaaaaannyira jó volt.

További képek itt láthatók a szállodáról.

Helytakarékos karácsonyfa

Ilyen az idei fánk. Nem is akar hasonlítani az igazira, pont ez a jó benne. A "levelei" feketék, vagy inkább sötétbarnák, úgy néz ki, mint valami újrahasznosított magnószalag. Mindenesetre nem foglal sok helyet és kicsire összecsukható, hála a Jézuskának.

Vonatozás Angliában

Az angol "MÁV" logója

Most, hogy elkezdtem dolgozni, kénytelen vagyok vonatra szállni, hogy bejussak a belvárosba. Már jó régóta kocsival jártam mindenhova, de mivel most csak egy autónk van, vonatozom. De amikor megláttam, hogy is néz ki itt egy vonat, jobb kedvre derültem. Nagyon kultúrált és tiszta. Jó példa arra is, hogyan kell úgy lefektetni és összekapcsolni a síneket, hogy ne zakatoljon. A kocsikban a hangszigetelés is kiváló.

Rengetegen igénybe veszik, még bringástul is képesek vonatozni. Egyébként a legtöbb kerékpáros, akiket látok a vonaton, jól felszerelkeztek mindenféle védőruhával. Majdnem mindegyiken profi vízálló nadrág, valamilyen rikító dzseki van és persze kerékpáros sisak. Sok bringát tárolnak a peronok mellett leláncolva, aki éppen nem hurcolja magával. Az itteni állomáson van egy ketrec is tetővel, ahova kártyás beléptető-rendszeren keresztül lehet bejutni, de egyébként minden be van kamerázva. A vonaton természetesen majdnem minden kocsiban tárolásra alkalmas helyet is kialakítottak.  A vonatokat nem mozdony húzza, hanem motorkocsikból áll, errefelé nincs villamosított vasút, mindenhol dízelek pöfögnek, mindegyik Siemens gyártmány.  Southamptonban hatalmas szerelvény karbantartó csarnokok vannak. A vonatokon a vezetőnél nincs visszapillantó tükör. de akkor, hogy lát hátra a masiniszta? Néhány szerelvényen láttam hátrafelé néző kamerát kívül felszerelve, de volt amin semmit. A kalauz adhat valamiféle jelet, mert az ajtók mellett lévő kis kapcsolószekrényben vadul nyomogat valamit indulás előtt.

Az állomásokon hasonló információs táblák vannak, mint a fenti. ABC sorrendben közlik a felsorolt uticélokra legközelebb induló vonatokat.
Az alábbi térképen látszik a déli vasúthálózat:

Az egyik kisebb állomáson tetszik a vasszerkezet piros-zöld festése:

Beszállás után az emberek többsége rögtön előkapja okostelefonját és vadul pöcörgeti, 90%-uk iphone-os. Én még ennyi iphone-t nem láttam, szinte mindenkinek az van a középkorútól az iskolás csitriig.
Sajnos a vonatok néha késnek, nem is keveset, ebben még van mit fejlődniük. Persze az is igaz, hogy egy London-Weymouth vonalon, ahol közel 50 megállóhely van, könnyű összeszedni néhány perces késést.
A múltkor még arra sem volt idejük, hogy a hangosbemondóval bemondassák a problémát (ami egyébként egy gép és az előzőleg felvett szavakat rakja egymás után) egy ember végigrohant a peronon és azt kiabálta, hogy aki Southampton Central állomásra akar menni, az előbb szálljon fel egy ellenkező irányba induló vonatra. Jól kezdődött az a reggel is. Végül is 2 megállót kellett így mennünk, természetesen visszafelé nem állt meg a mi állomásunkon, hanem robogott tovább a vonat. Mindenki elég pipa volt, hogy elkésik.
Az állomás különben fél óra sétára van a lakástól, de a legtöbbször Kriszti eldob egy közeli utcába. A vonatozás 15 perc, amikor leszállok még 7 percet kell gyalogolnom a cégig.
A vonaton járkál a kalauz, a határozottabb fajta mindenkitől elkéri a jegyét, de van, hogy csak mászkálnak fel, s alá. Nem minden állomáson van beléptető kapu, viszont Southamptonban mind a két irányra használják. Az állomások többségében igényes kávézók működnek, no nem az utasellátós típus, amolyan Costa színvonal. A southamptoni állomáson még középen is, ahol csak a vágányok és a peron van, ott is lehet kávézni. Amúgy ez nem olyan nagy állomás, mint a Nyugati Pu. inkább olyan kisvárosias.
A parkoló felől így néz ki az állomás, nem sok látszik belőle.

Én heti jeggyel járok, minden állomáson van egyébként jegyautomata, itt lehet bérletet is újítani és kártyával fizetni. Volt aki a kalauznál vett jegyet, arra még nem jöttem rá, hogy esetleg nincs is büntetés a jegy nélkül utazóknak, mert megvehetik a vonaton is.
Többféle vasúttársaság szerelvényeit látni errefelé, többek özött a nagyobb távolságokat megtevő Cross Coutry szerelvényeit. Ezek Manchester-be, Birmingham-ba, vagy ki tudja még merre mennek, ezeknek is jól néz ki a festése.

A legfrissebb hír, hogy a melóhelyen megengedték, hogy otthon parkoljak, így véget is ért a rövid vonatos utazásom.