Nem győzöm pótolni a lemaradásomat a blogírásban, de ezzel most törlesztek kicsit.
Vasárnap olyan kivételes alkalomban volt részünk, hogy nem esett az eső, nem volt szél, ráadásul az egész napot szikrázó napsütésben töltöttünk Londonban. Nem is tudom, hogy az utóbbi hónapokban volt-e ilyen verőfényes nap. Az időjárás adott egy "pihenőnapot" mindenkinek, amikor a mostanában sokszor előforduló orkán erejű széllel kombinált esőt zúdítja ránk nap mint nap.
Korán reggel indultunk, ezúttal vonattal. Előző este lefoglaltam a jegyeket a neten, így az állomáson egy rövid kód beadása után meg is kaptuk a 8 db oda-vissza szóló jegyünket. Aznap sokan gondoltak hasonló programra, így az állomás peronja dugig volt családokkal. A vonaton már nem is volt ülőhely, de egyszer csak gondoltunk egyet és beültünk az első osztályra. Állítólag ha tele van a vonat, oda is lehet ülni. A kalauzzal egész úton nem is találkoztunk. A táj útközben elég uncsi volt. Mindenhol ugyanazok az egyenházak a hátsó zsebkendőnyi kifutóval, vagy szántóföld. Röpke másfél órás zakatolásmentes utazás után befutottunk a Waterloo állomásra.
Onnan London Eye felé vettük az irányt, majd a gyaloghídon át egyenesen a Trafalgar Sqare-re lyukadtunk ki.
Rövid pihenő után tettünk egy kört a téren. Szökőkút, Nemzeti Galéria kék kakassal, kanadai követség, ezekkel találkoztunk itt.
Nem volt annyira hideg a napon, de azért sapka, télikabát elkelt. Azonban némely angol fiatalokat még ez a néhány fok is megizzasztotta, így rövid gatyában és trikóban ücsörögtek a szökőkút mellett, néhány méterre tőlük mi, szinte síöltözékben, ahogy azt 7-8 fokban illik.
Utunkat folytatva nemsokára a Piccadilly Circuson találtuk magunkat. Megnéztük az új TDK reklámos kijelzőt, amit még az olimpiára újítottak fel. Még mindig azon csodálkoztam, milyen kicsi is ez a tér. Betértünk egy hatalmas souvenir boltba is, ott aztán minden volt ami a brit zászlóval, vagy annak színeivel ábrázolható.
Útközben még mi mindent láttunk.......
Rövid körutunkat a Regent Street-en át a Hamleys játékáruházba folytattuk.
5 szintes volt, de az alapterülete nem volt óriási. Az áruházban az egyik mozgólépcső bekrepált, így tolongtak a népek rendesen a 2 db liftnél. Pedig többször rájuk szóltak, hogy aki nem babakocsival van, használja a lépcsőt, de ezt percenként el kellett volna mondani, hogy mindenki felfogja, pedig nagy táblákon is jelezték. Amellett, hogy az áruház nem tűnt számomra olyan óriásinak, mint akár az amerikai társaik lehetnek, voltak nagyon érdekes, még sosem látott játékok. Például a törhetetlen távirányítós helikopter, mely körül egy gumiszerű keret volt, így aztán simán földhöz is lehetett vágni. De ami a legnagyobb talány volt a gravitáció mentes autó. A falon és a mennyezeten is könnyedén irányították, anélkül, hogy lepottyant volna. Nem fogtam meg, így nem jöttem rá a műszaki magyarázatra, mindenesetre a falakat sem tudtam megvizsgálni, beépítettek-e némi fémet a mágneses tapadás érdekében.
Néhány lépést tettünk innen az Oxford Circus-ra, majd az azonos nevű street-re, London híres bevásárló utcájára. A látványt nagyban színesítették az ötösével közlekedő emeletes buszok.
Nem találtam különösen érdekfeszítőnek ezt az utcát. Ugyanazok a boltok voltak itt is, mint bárhol az országban. Biztos voltak kuriózumok, de azokat nem vettük észre. Közben azt a vibráló pezsgést éreztem, mint amit az egész városban átélhet a látogató. Rengeteg ember, tömérdek szín, állandó mozgás jellemzi ezt a várost. Minél többször jövünk ide, annál érdekesebbnek látom.
Egy rövid kitérővel elértük a British Múzeumot. Nagyon nem akartunk itt időzni, mert két hónap múlva úgy is tüzetesen be fogjuk járni. Nagyon tetszett az óriási aula, mely az átlátszó tető révén mindig világos.
Az ajándékboltban a múzeumban kiállított témákhoz kapcsolódó souvenirek garmada, még hűtőmágnesnek álcázott múmia is kapható. A kiállítás egyébként nagyon érdekesnek ígérkezik, nem tudom, hogy fogjuk letudni fél nap alatt.
A múzeumot kívülről körbejárva, egy parkban szaladgáló mókusokat is meglestük. Innen hamar tovább indultunk, mert kényelmesen oda akartunk érni az állomásra.
A londoni szocreál építészet egyik remekművét is láttuk, nem volt egy szép látvány.
Visszafelé még egy ugrás a színházi negyedbe, ahol éppen a Lion King előadás végén özönlöttek ki a nézők.
Átkelésünket a Waterloo hídon csak az onnan elénk táruló látvány dobta fel. A híd maga egy egyszerű, semmit mondó, szürke beton híd. Az egyik irányban modern felhőkarcolók, a másik irányba nézve a szokásos londoni látkép tárul a kiránduló elé.
A híd tövénél még rondább beton Nemzeti színház. Ennél még egy Észak-koreai bunker is szebb lehet.
A végén csak megérkeztünk a Waterloo pályaudvarra. Tudom a Keleti pu. sokkal szebb és nagyobb, legalább is kívülről, de ez modernebb és tisztább, nem lehet összehasonlítani a kettőt. Igényes üzletekkel, kajáldákkal várják az utazókat és persze állandóan valaki szedi a szemetet.
Így ért véget az újabb londoni kiruccanásunk. A metrót és egyéb járművet most nem vettük igénybe, a pályaudvar nagyon közel van a látványosságokhoz, így az egy napra tervezett városnézés gyalog is teljesíthető.
További képek itt tekinthetők meg.
